Sport

Shane Tusup: Holoda Péter még nem nyert olimpiát, nem akarom, hogy elbukjunk

Shane Tusup és Holoda Péter azon dolgoznak, hogy a magyar úszó világbajnok legyen. A 2016-ban három olimpiai aranyérmet nyerő Hosszú Katinka edzőjeként megszámlálhatatlan sikereket elérő edző szakmailag és a magánéletben is különváltak, de Tusup szerint sokat tanult az edzősködésről az Iron Lady mellett.

Nagyon sok minden változott azóta, akkor a legnagyobb szinten volt a felelősségem, de kezdő edző voltam. Nem volt tapasztalatom, de tudtam, hogy mit akarok és azt is hogyan. Előre terveztem mi fog történni, de nem volt hátterem, nem volt sok ember, aki hitt volna bennem, hiszen hiányzott a tapasztalat. Elbukni pedig nem lehetett, és nem is buktunk. Kiderült, hogy igazam lett! Péterrel teljesen más a közös munka, ő nem nyert még olimpiát, nincs akkora nyomás rajtunk, de én nem akarom, hogy elbukjunk

– mondta a DIGI Sport híradójának az amerikai edző.

Holoda 2017-ben nyert világbajnoki bronzérmet a 4×100 méteres gyorsúszó váltó tagjaként, azóta közgazdász diplomát szerzett az amerikai Auburn Egyetemen, majd egy éve hazaköltözött, és eddig Debrecenben készült, de azt érezte, váltania kell. Így került a képbe Tusup, aki új impulzust hozott a munkába és aki kimondottan jó véleménnyel van a magyar sprinterről.

Ő egy nagyon okos srác, magas IQ-val, mindig érti, hogy mit kell teljesíteni, hogy versenyen azon az 50-100 méteren kirobbanó legyen majd. Nagyon sokat kell dolgoznunk, hogy elvégezzük a finomhangolást, szóval most az apró részleteket tökéletesítjük

– dicsérte tanítványát Tusup.

A márciusról decemberre halasztott országos bajnokság lehet a versenyző-edző duó első közös nagy megmérettetése, ahol egyébként már újra lehet olimpiai szinteket úszni.

Kiemelt kép: DIGI Sport / Sport24

Ajánlott videó

Olvasói sztorik