Belföld koronavírus

Akkora a teher a mentőkön, hogy nem tudnak 24 órán belül mintát venni a koronavírus-gyanús személyektől

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által támogatott és ingyenes PCR-tesztek, vagyis a garatból és orrból történő mintavételek száma és a szerológiai, vagyis az ujjbegyből vett vérmintás tesztek aránya is megsokasodott az elmúlt hetekben, írja a Világgazdaság.

A lap cikkében emlékeztet a szerológiai vizsgálat ára 11 ezer forint körül van, míg a PCR-teszteké a 30 ezret is meghaladja.

Úgy tudják, az utóbbi egy hétben már akkora teher hárult a mintavételező csapatokra, hogy jellemzően nem tudták teljesíteni, hogy a háziorvos értesítése után 24 órán belül le tudják venni a mintát a koronavírus-gyanús személytől. Volt olyan egység, amely Budapesttől 100 kilométerről érkezett a fővárosi munkára.

Egy nap alatt 25 címre mentek ki

– mondták a Világgazdaságnak a mentősök.

Emlékeztetnek, Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezető epidemiológusa egy konferencián a közelmúltban arról beszélt, új stratégia kell a magyarországi koronavírus-járvány második hullámának megfékezéséhez. Szerinte emelni kellene az ingyenes tesztelések számát, mert ebben sokkal nagyobb lehetőség van, mint gondolnánk.

Az elmúlt időszakban a koronavírus-tesztelésre érkező páciensek száma a négyszeresére emelkedett. Sárosi Balázs, a Wáberer Medical Center (WMC) járóbeteg-divízió vezetője arról beszélt, míg augusztus első hetében 54 tesztkérő páciensük volt, ez a szám az elmúlt egy héten, heti öt nap szűréssel 247-re emelkedett. A WMC-ben betegbiztonsági okokból bevezették a napi 80 fős limitet.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik