Félelem nélküli sziklamászás, zenestream egyenesen az agyunkba, tökéletes látás a sötétben, szorongás, depresszió, vakság, siketség és mozgásszervi problémák nélküli élet – ezt ígérte Elon Musk augusztus 28-i előadásában, amikor bemutatta, hogy hol tart most az agy-számítógép interfészt fejlesztő Neuralink nevű vállalata. Félreértés ne essék, még közel sem itt: egyelőre Musknak semmi olyat nem sikerült villantania, ami új technológiát jelentene, egyedül abban különleges a Neuralink „link” (ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy a kapocs) nevű, pénzérme nagyságú chipje, hogy piaci szereplő ilyesmivel még nem hozakodott elő, csak egyetemeken és kutatóintézetekben kísérleteznek hasonlóval. Ezen kívül azonban szakértők leginkább csak idegtudományos színháznak nevezték az előadást.
Pedig a technológia maga nagyon fontos: a Neuralink chipje alapvetően úgy működik, hogy a beültetett eszközhöz rögzített vékony, elektródákkal teli szálak hozzákapcsolódnak az agy adott területeihez, itt pedig leolvassák az idegsejtek közötti elektromos aktivitást, később pedig, ha minden jól megy, stimulálni is tudják az idegrendszer ezen folyamatát. Az agyi jelek feldolgozásának egyébként többfajta, a teljesen biztonságostól a nagyon invazív módokig terjedő megoldása van (Musk módszere a skála veszélyesebb végén foglal helyet):
- Rendszeresen használjuk már az EEG-t, azaz az elektroenkefalográfiát, ami egy nagyon biztonságos, egyáltalán nem invazív megoldás, a koponyán kívülről vizsgálják vele szakértők a neuronok működését. Éppen ezért nem is igazán pontos, nagyon zajos, hiszen sok idegsejt aktivitását kell egyszerre felfognia, nagy felületet ölel fel. A diagnosztikai eljárásokban használják, de pontos kutatásokra nem igazán alkalmas.
- Aztán ott van még az ECoG, vagyis az elektrokortikográfia, ami már ugyanilyen invazív megoldás, tehát a koponya alá ültetendő, de az agyhártya felett helyezik el, így az agyat csak minimálisan érinti. Tulajdonképpen egy tapaszszerű eszközről van szó beágyazott elektródákkal, és ezt helyezik az agyhártya fölé, hogy az agykéreg aktivitását mérjék vele. Ez már jobban használható, mint az EEG, hiszen az agy specifikusabb területeit lehet vele megfigyelni, de olyan keveset tudunk a legfontosabb szervünk működéséről, hogy még az ECoG is rendkívül zajos méréseket tud végezni.
- A harmadik megoldás, amihez a legközelebb áll a link működése, egy invazív elektródatömb, amiben már jóval több elektródát lehet elhelyezni, mint az ECoG-ban. Ehhez a Utah Array vállalat kutatása volt az áttörés. Az amerikaiak által kifejlesztett módszer nyilvánvalóan a legveszélyesebb, hiszen a chipekkel konkrétan behatolnak az agyba, és elektródás tűket, vékony szálakat „nyomnak bele” a vizsgálni kívánt területbe. Persze ezt is lehet biztonságosan csinálni, de ahhoz az kell, hogy ismerjük eléggé az agy szerkezetét és működését, ebben pedig még bőven vannak hiányosságaink. A Neuralink kicsit más elven működik, de kétségkívül ebbe az utolsó, invazív csoportba tartozik.
Gyógyítanak már hasonló módszerekkel
Az agyba ültetett mikrochipek egyébként nem olyan szintű újdonságok, amikkel ne találkoznánk akár már a kísérleti gyógyításban is. Kezelnek Parkinson-kóros, epilepsziás betegeket is agy-számítógép interfészek segítségével, ezek a betegségek azonban speciálisak, mivel többet tudunk arról, hogy az agy mely részében jelennek meg miattuk a változások. A Parkinson kezelésére már 1997 óta használják a technológiát, ami nagyjából úgy működik, hogy az agy megfelelő részére ültetett chippel, valamint egy impulzus-kontrolleszközzel tudják enyhíteni a betegség remegéses tüneteit. Ez az úgynevezett mélyagyi szimuláció, ami rengeteg Parkinson-kóros életét könnyítette már meg.
A Parkinson-kór esetében ezt már nemcsak kísérleti szinten használják, más betegségeknél azonban még folyik az engedélyeztetés. Ahhoz, hogy egy ilyen technológiát ne csak kísérleti szinten engedélyezzenek, a kutatásoknak évekig kell tartaniuk
– mondta a 24.hu-nak Lévay György magyar mérnök, aki saját robotkarját fejleszti. „Ilyenkor nemcsak az azonnali, hanem a hosszú távú következményeket is meg kell figyelni. Az ilyen nagyon invazív dolgoknál a regulációs szervezetek nagyon figyelnek, hogy megfelelően hosszú, alapos kísérletek legyenek.”
Hasonló a helyzet az epilepsziával is, mint a Parkinson-kórral: ennél a betegségnél még könnyebb dolguk is van a kutatóorvosoknak, mert az agykéreghez közelebbi részt kell stimulálni a gyógyítás és kezelés érdekében. Ide könnyebb elektródákat bevezetni, ezért az epilepsziát kezelik már ilyen chipekkel egy ideje. A vakság és siketség gyógyítása viszont, amit Musk belengetett, nagyon kontextusfüggő: a látás- és hallászavaroknak is millió oka van, és nem minden formáját lehet agyba ültethető chippel gyógyítani, még elméletben sem. Az alapvető probléma inkább az, hogy
A Neuralinkről magáról eddig egyébként nem lehetett túl sokat tudni – Musk néha Twitteren megjegyzett egy-két sci-finek tűnő dolgot róla, mint például azt, hogy egyenesen az agyba tud majd zenét streamelni, de a mostani előadáson is kijelentette, hogy a segítségével bárki magához hívhatja majd az implantátummal összekötött Tesláját is. A Neuralink – ebből is látszik – alapvetően két síkon mozog: az egyik az orvosi problémákra fókuszál, és betegségeket akar gyógyítani, a másik pedig egy, az agyba ültetett lifestyle luxuseszközként, a következő generációs Fitbitként álmodja meg a linket (nem mi találtuk ki, ez tényleg elhangzott Musk szájából).
Valószínűleg ez egy ilyen plug&play technológia lesz majd, legalább is ez derült ki az elmondottakból: a Neuralinknél azt mondják, hogy tessék, itt az eszköz, ezt be lehet ültetni, és nagyon dinamikusan lehet szabályozni, hogy milyen jeleket adjon
– mondta Lévay György.
Szinte semmit nem tudunk még az agyról
Nehéz eldönteni, hogy ténylegesen hol tarthat technológiai szempontból a projekt, és mennyi az, amit nekünk erről elárulnak – legalább is, ami a programozási részét illeti. „Fontos és jó, amit Musk felvázolt most, de az, hogy 10–20 év alatt oda jussanak, nem valószínű. Még az sem lehet, hogy olyan tudástár van a cégben, amit titokban tartanak, mert azoknak az embereknek a kutatási területei ismertek, akiket tudományos vezetőkként behúztak a cégbe, lehet tudni, hogy ők hova jutottak a saját területükön addig, amikor bekerültek a Neuralinkhez.
Az alapvető problémák tehát nem a programozással vagy magával a linkkel vannak, hanem azzal, hogy nem ismerjük a saját agyunkat annyira, hogy egy ilyen chippel csodákat tudjunk elérni. Úgy legalábbis biztosan nem, hogy ne kockáztatnánk közben sokkal többet, mint amennyi hasznunk származna belőle.
„Azokhoz a célokhoz, amiket ők meg akarnak valósítani, szükség van az agy olyan elemi szintű ismeretére, aminek még a közelében sem vagyunk. Még ott sem tartunk, hogy azzal kelljen foglalkoznunk, hogy valamit ne rossz helyre dugjunk az agyban. Egyszerűen nem tudjuk, mit csináljunk” – fogalmazott Lévay.
„Olyan dolgokban vita van még, hogy miként tudunk térben hallani, vagy hogyan tudjuk magunkat a térben elhelyezni. A látás, a memóriaképzés, a mozgás működésének területén alapvető hiányosságaink vannak. Olyan mennyiségű információ áll a rendelkezésünkre, hogy nem tudunk rendet tenni az adatokban. A Neuralink elképzeléseit a következő metaforával tudnám szemléltetni. A rómaiak elkezdtek utakat építeni, hogy a hadseregek gyorsabban mozoghassanak. Ezeket aztán a kereskedelemben is kihasználták, és idővel az utak emiatt elkezdtek fejlődni. A Neuralink ezt csinálja, a szükségből és kíváncsiságból született technológiát akarja széles körben felhasználhatóvá tenni, és ez nagyon fontos. Ehhez versenypályák kellenek, és ilyeneket egy ideig biztosan nem tudunk építeni.”
Nem kell rögtön morális vitába szállni
Persze egy olyan technológiánál, amit most Elon Musk ígért nekünk, akaratlanul is egy Black Mirrorba illő társadalom jut az eszünkbe. Sőt, nem is kell, hogy magunktól gondoljunk erre, Musk maga mondta, hogy az egyik epizódhoz hasonlóan akár a valóságban is visszajátszhatjuk majd az emlékeinket, ha a Neuralink véglegesen elkészül. Ez persze egy sor etikai és biztonsági kérdést is felvet – megoszlanak a vélemények, hogy ezekkel mennyire érdemes már most foglalkozni. „Egy kicsit olyan ez, mint amikor a 2001 Űrodüsszeiát írták. Az az elképzelés, hogy 2001-ben ott fogunk tartani, ahol a filmben mutatják, és elkezdtek az etikai és morális problémákról beszélni, miközben a közelében nem vagyunk most ennek a jövőképnek. Sőt, nem is igazán ebbe az irányba mentünk el. Most beszélni arról, hogy a Neuralinknek milyen potenciális etikai és morális következményei lesznek, teljesen felesleges” – mondta Lévay.
Nagyon meghatározza ezeket a kérdéseket az, hogy az adott időszakban milyen a társadalmi összetétel és a politikai helyzet. Egyelőre nincs meg annak a veszélye, hogy olyan áttörés lesz, ami hatalmas erkölcsi kérdéseket vetne föl. Főleg, ha megnézzük, hogy az internettel, ami a legnagyobb ilyen szintű változás volt az emberek életében, senki nem foglalkozott, és a mai napig nem foglalkozik etikai és morális témában elég komolyan.
Musk tehát egyelőre nem tart ott, hogy érdemben is foglalkozni kellene azzal, mi lesz majd, ha emlékeket táplál bele emberi agyakba, vagy eltünteti a félelmet belőlük, hiszen most még csak egy egyszerű elektródás mikrochippel rukkolt elő, amit disznókon tesztelt. Nem kell azonban leírni a képességeit: ne felejtsük el, hogy ő volt az az ember, akit tíz éve mindenki kiröhögött, amikor arról beszélt, hogy néhány éven belül újrahasználható, olcsó rakétával fogja meghódítani a világűrt. Ehhez képest 2017 márciusában véghez vitte, amit megígért: ekkor tért vissza biztonságban a Földre az első Falcon-9-es rakéta, a manőver pedig azóta már többször sikerült a SpaceX-nek, sőt, azóta embert is vitt az űrbe saját rakétával, saját kapszulában.
Hogy a Neuralinkből mikor lehet (embereken) használható valóság, nehéz megtippelni: ha a tudomány olyan ütemben halad, ahogyan szükségszerű, és nem vezeti félre a publikáláskényszer vagy a támogatások egyenetlen eloszlása, akkor 50 éven belül akár még valóság is lehet, amit Musk most augusztusban beígért nekünk.
Kiemelt kép: GettyImages
