Tech

Hamarosan indul az első magyar kereskedelmi műhold

Közös vállalatot hoz létre a 4iG Nyrt., az Antenna Hungária Zrt., valamint a New Space Industries Zrt. – tette közzé az informatikai nagyvállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A bejegyzés alatt álló CarpathiaSat Magyar Űrtávközlési Zrt. létrehozásával az alapítók célja, hogy a társaság 2024-ben geostacionárius pályára állítsa és hosszú távon üzemeltesse Magyarország első kereskedelmi, valamint kormányzati és tudományos kutatási feladatokra is alkalmas műholdját.

Magyarország az International Telecommunication Union (ITU, az ENSZ telekommunikációs szakmai szervezete) tagállamaként a ’90-es évek óta minden szükséges jogi feltétellel és nemzetközi megállapodással rendelkezik ahhoz, hogy saját műholddal szolgálja ki az ország távközlési és telekommunikációs igényeit.

A pályaszakaszt még 2004-ben a magyar kormány bérbe adta egy külföldi magáncégnek.

A szerződés 2024-ben jár le, ezt követően pedig Magyarországnak újra lehetősége nyílik arra, hogy saját pályapozíciója és frekvenciája fölött rendelkezzen.

Ennek a lehetőségnek kiaknázására jön létre a CarpathiaSat Zrt., amely nemzetközi példákat alapul véve, az állam és magánszektor szoros együttműködésével állítja majd rögzített Föld körüli pályára, illetve üzemelteti Magyarország első hírközlési és telekommunikációs műholdját. Emellett a társaság rendelkezik majd 2024-től a geostacionárius pályaszakasz húsz évre szóló üzemeltetési jogával is.

Illusztráció: Getty Images

„A felgyorsult digitalizáció és megnövekedett távközlési igények kiszolgálása érdekében globális törekvés az országok műholdas képességeinek fejlesztése. A kritikus infrastruktúra részeként Magyarország szuverenitása miatt is fontos, hogy ezen a területen is felzárkózzunk a világ élvonalához.” – mondta dr. Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos, aki hangsúlyozta: „2018-ban a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz került a magyar űrtevékenység irányítása. A területet felügyelő miniszteri biztosként kiemelt célomnak tekintem, hogy megerősítsük és egyre versenyképesebbé tegyük a hazai űrszektort a szolgáltatások, az ipar és kutatás-fejlesztés területén. Örvendetesnek tartom, hogy Magyarország egy olyan fejlődési pályára állt, amely mentén elindulhat egy ilyen komoly űripari beruházás és szolgáltatás.”

Magyar műhold már az idén lesz, de az újabb magyar űrhajósra várni kell
Megnőtt a magyar űrkutatásra szánt pénz mennyisége, ezzel pedig új kapuk nyílhatnak meg a magyar szakemberek előtt. Ferencz Orsolya, az űrkutatásért felelős miniszteri biztos vázolja fel, mi minden változhat.

A fejlesztés és a műhold pályára állítása komoly jogi előkészületeket, illetve nemzetközi együttműködést igényel olyan társszervezetekkel, mint például az Európai Űrügynökség (ESA), vagy a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU).

Az első magyar kereskedelmi műhold műsorszórásra, internet- és telefonos szolgáltatásra, adatátvitelre és egyéb kutatási feladatokra lesz elsősorban alkalmas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik