Jogerősen felmentette a Nyíregyházi Törvényszék azt az emberölési kísérlettel vádolt 43 éves asszonyt, aki nyakon szúrta a betegtársát egy vidéki otthonban.
F. S.-né fiatal felnőtt korától pszichiátriai betegségben szenved, ezért gyakran állt kórházi kezelés alatt, s 2010-től egy vidéki ápoló-gondozó otthonban élt. Itt ismerkedett meg egy szintén otthonban lakó férfival és a barátnőjével.
Amikor a férfi barátnője meghalt, akkor F. S.-né a férfit hibáztatta a történtekért, így megromlott a kapcsolatuk. Az ominózus napon az asszony kötekedni kezdett az ápolókkal és az otthonban élőkkel. Majd estére magához vett egy konyhakést, bement a férfi szobájába, és miközben azt kiáltotta, hogy „Dögölj meg!”, kétszer is nyakon szúrta. A megkéselt férfi 5-6 hét alatt gyógyult meg.
A bíróság a beszerzett szakvélemény alapján azt állapította meg, hogy a nő kóros elmeállapotú, ezért felmentő ítéletet hozott, s elrendelte az asszony kényszergyógykezelését. Ezt az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtják végre, zárt részlegen, kórházi körülmények között.
A kényszergyógykezelés határozatlan időre szól. A kezelőorvos és az elmeorvos-szakértő véleménye alapján dönt a bíróság arról, hogy mikor távozhat onnan a beteg. Az ítéletet az ügyész, az elkövető és a védője tudomásul vette, így az jogerős.