Tech

A jövő közlekedésének kulcsa lehet az M86-os egyik szakasza

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem partnerei, a Knorr-Bremse, a Magyar Közút, az Ericsson, a Magyar Telekom, valamint osztrák iparági szereplők közreműködésével június 24-27. között egyedülálló járműipari mérési kampányt végez az M86-os út csornai elkerülő szakaszán.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával megvalósuló Központi rendszer architektúra fejlesztése autonóm jármű tesztek és működtetéshez kapcsolódó szolgáltatásokhoz elnevezésű projekt célja inkubációs tesztkörnyezetet biztosítani a hazai- és a nemzetközi autóipari szereplők számára.

A projekt keretében szenzorokkal gazdagon felszerelt közforgalmi útszakasz segítséget nyújthat az intelligens infrastruktúrák és a részben vagy teljesen önvezető járművek fejlesztéséhez.

A most bejelentett, több napon át tartó mérési sorozat a projekt első mérföldköve, ami során a kutatók a lezárt intelligens útszakaszon közlekedő, speciális eszközökkel felszerelt személy- és tehergépjárművek segítségével tesztelik a kooperatív környezetérzékelés előnyeit, méghozzá 5G technológiára épülő adatkommunikációs lehetőségekkel támogatva.

Az intelligens infrastruktúrák kiemelt szerepet játszanak az önvezető járművek elterjedésében, ezek nélkül ugyanis nehezen valósítható meg a kevert, emberi és gépi vezetőkkel közlekedő forgalom. A szenzorokkal ellátott utak képesek nyers és feldolgozott adatokat küldeni a közlekedési eszközöknek, több kilométerrel megnövelve a járművek érzékelési képességet, ami számos új szolgáltatást tesz elérhetővé.

Fotó: Sorok Péter

A központi mesterséges intelligencia javaslatokat és figyelmeztetéseket továbbíthat az emberi/gépi vezetőknek a torlódások és balesetek elkerülése érdekében, sőt a fejlett infrastruktúrák kommunikációs platformként szolgálhatnak a járművek számára, képessé téve azokat az együttműködésre. Egy fékező, vagy előző autó figyelmeztetheti a körülötte haladókat, a prediktív rendszerek pedig előre jelezhetik, vagy automatikusan meg is szüntethetik a balesetveszélyes szituációkat.

Az intelligens infrastruktúrák bevezetését jelenleg számos kidolgozásra váró technológia, szabvány és szolgáltatási modell akadályozza. Ezek közül a rendkívül szigorú biztonsági szabványoknak megfelelő kommunikáció jelenti az egyik legnagyobb kihívást: olyan technológia szükséges, ami minden időjárási körülmény mellett valós idejű kommunikációt tesz lehetővé,

az adattartalom pedig külső fél által nem hamisítható.

Erre lehet alkalmas az 5G technológia, ami képes biztosítani azt a sávszélességet és késleltetés nélküli adatforgalmat, ami peremfeltétele annak, hogy a nagy sebességgel haladó önvezető járművek tömege külső forrásból származó adatok alapján hozzon megbízható vezetői döntéseket.

Olyat tud a brutálgyors mobilhálózat, amire a vezetékes netünk sem képes
Egy Huawei Mate 20 X 5G okostelefonnal felvértezve vettük a nyakunkba Budapestet, hogy megnézzük, mit tud a Vodafone októberben indított 5G-s mobilhálózata.

A most megvalósuló projekt nem csak azért számít kuriózumnak, mert az intelligens infrastruktúrák és önvezető technológiák fejlesztésében érdekelt valamennyi iparág hazai és külföldi szereplőinek közös együttműködésében valósul meg, hanem azért is, mert közforgalmi úton kialakított, 5G kommunikációs technológiával támogatott mérési környezet kialakítására korábban még nem volt példa. Ez az új innovációs platform egyrészt növelheti Magyarország vonzerejét a fejlett autóipari beruházásoknál, másrészt jelentős versenyelőnyt biztosít a hazai iparág kutatás-fejlesztési tevékenysége számára.

Rubik-kockával mutatták meg, mit tartogat a jövő
A budapesti Nokia Bell Labs és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közös fejlesztése megmutatja, hogy miért hatalmas előrelépés a küszöbön álló 5G hálózat bevezetése.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik