A felszámolást 152 katona és polgári alkalmazott zárta, az ezzel járó feladatokat szeptemberben még több mint 370-en kezdték el a bázison. A 70-es, 80-as években csaknem kétezren szolgáltak Taszáron, a kilencvenes évek második felében pedig hatezer amerikai katonának is otthont adott a légibázis.
A korábban itt szolgáló katonák egy része időközben új állomáshelyre – Veszprémbe, Szolnokra, Pápára, Kecskemétre vagy Kaposvárra – távozott, de volt, aki nyugállományba vonult. A közalkalmazottaknak és több mint száz szerződéses katonának egyelőre nincs munkahelye, ők januártól az álláskeresők számát gyarapítják.
Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára beszédében kiemelte: a rendszerváltozás óta nagy teher nehezedik a honvédségre, folyamatosan nehéz döntéseket kellett hozni a kötelező létszámcsökkentés, költségtakarékosság és ingatlangazdálkodás érdekében. Ilyen döntés volt a taszári bázis bezárása is. Az ünnepi beszédek után a minisztérium, a légierő és a vezérkar képviselői kitüntetéseket adtak át a felszámolásban élenjáróknak.