Tudomány koronavírus

Trump úgy is szedi a potenciálisan veszélyes klorokint, hogy nem koronavírusos

Donald Trumpról eddig is sejteni lehetett, hogy az orvostudományhoz nem sokat ért, mégis furcsa, hogy senki nem próbálja meg lebeszélni arról, hogy a koronavírus elleni védekezés nevében két teljesen hatástalannak bizonyuló, sőt, esetenként veszélyes gyógyszert is szedjen: a hidroxiklorokint és az azitromicint. Az IFL Science szerint az amerikai elnök egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az általa korábban is erősen promózott, azóta több kutatásban hatástalannak bizonyuló klorokint és az azitromicint egyszerre szedi azért, hogy megelőzze a koronavírus-fertőzést.

A kijelentést azután tette, hogy elkezdte kritizálni az amerikai Kutatási és Fejlesztési Hatóság elnökét, Rick Brightot azért, mert nem ajánlja a klorokint a koronavírusra. Az elnök saját elmondása szerint már hetek óta szedi a gyógyszert, és

úgy tudja, hogy az egészségügyi dolgozók is gyakran élnek vele. 

Trump már korábban is népszerűsítette az eredetileg malária ellen használt szert, még azelőtt, hogy bármilyen tudományos kutatás bizonyította volna a hatékonyságát. Azóta azonban több kutatás hatástalannak, sőt, veszélyesnek is ítélte, egy brazíliai kísérletben például egyes páciensek nagy adagban kapták a malária elleni hatóanyagot, és több betegnél veszélyes szívritmus-problémák jelentkeztek.

Jelenleg az a biztos, hogy továbbra sem létezik olyan gyógyszer, ami minden kétséget kizáróan gyógyítani tudná a koronavírust.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik