Nagyvilág koronavírus

Amerikai hírszerzés: a koronavírust nem ember állította elő

A koronavírust nem ember állította elő és nem genetikailag módosított kórokozó - jelentette be a valamennyi amerikai hírszerző szervezetet összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI).

Az állásfoglalásban a DNI hangsúlyozta: a hírszerzők álláspontja a nemzetközi közösség széleskörű tudományos konszenzusát tükrözi. Megerősítették viszont, továbbra is dolgoznak a vírus eredetének felderítésén, és vizsgálják azt a felvetést is, hogy a vírus nem egy kínai laboratóriumból szabadult-e ki véletlenül.

A felmerülő információk és hírszerzési jelentések alapján arra keresik a választ, vajon a járvány fertőzött állatokkal történt érintkezés, vagy egy vuhani laboratóriumban történt baleset következtében szabadult el – tudósít az MTI.

A közlemény azt követően jelent meg, hogy Donald Trump elnök és Mike Pompeo külügyminiszter is azt sugalmazta, hogy a koronavírus a vuhani virológiai kutatóintézetből szabadult ki emberi hanyagság miatt. A DNI hangsúlyozta azt is, álláspontja a nemzetközi közösség széleskörű tudományos konszenzusát tükrözi.

Koronavírus: Trump megpendítette a szándékosságot is
Az amerikai elnök állítja, látott bizonyítékot a koronavírus és a vuhani laboratórium között.

Az első vírusfertőzéseket a vuhani élőállat-piachoz kötötték a szakemberek, feltételezve, hogy az ott árult – és a helyiek számára csemegének számító – fertőzött tobzoskák vagy denevérek terjesztették.

Kiemelt kép: NICOLAS ASFOURI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik