Belföld koronavírus

A férjemet kirúgták, én itthon vagyok a babával – elbocsátási hullám a koronavírus miatt

Bajba került zenész, vendéglátós, kommunikációs szakember, szállítmányozó, angoltanár, de még ügyvéd is nyilatkozott arról, hogyan került máris veszélybe a megélhetése a világjárvány miatt. Néhány példán keresztül mutatjuk be, milyen széles körben és mennyire mélyen érinti a magyar embereket a koronavírus okozta válság.

Nincs még három hete, hogy a miniszterelnök bejelentette, Magyarországon is megjelent a koronavírus, a veszélyhelyzet kihirdetése óta pedig kevesebb mint két hét telt el. Ez a rövid idő, és néhány szigorú – a járvány terjedése érdekében szükséges – kormányzati intézkedés is elég volt ahhoz, hogy a gazdaság szinte minden szektorát megcsapja a válság szele, és elkezdődjenek az elbocsátások, egyáltalán nem csak olyan ágazatokban, mint a leginkább kitett turizmus, a vendéglátás vagy a rendezvényszervezés.

Bár a kormány néhány intézkedést már hozott, amivel a különösen veszélyeztetett szakmákban dolgozókat és munkaadóikat próbálja segíteni, a kabinet így is százezres munkanélküliséggel számol, sőt ahogyan Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter fogalmazott:

Az a kérdés, hogy hány százezres lesz.

Az elbocsátások azonnal elkezdődtek, és ahogy borítékolható volt, első körben a turisztikai és vendéglátóiparban vesztették, veszítik el sokan a munkájukat, de súlyosan érinti a koronavírus-járvány a filmes és színházi világot is nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is.

Ám számos más munkavállaló is nehéz helyzetbe került máris, közülük azok a „szerencsésebbek”, akik csökkentett fizetés mellett egyelőre megtarthatták állásukat.

Közéjük tartozik Viktor, aki egy nemzetközi szállítmányozással foglalkozó cégnél dolgozik fuvarszervezőként. Lapunknak elmondta, már közölték vele, hogy áprilisban és májusban a fizetése 60 százalékát fogja megkapni, azt, hogy később mi lesz, egyelőre nem tudja. Pedig a nemzetközi szállítmányozás nem állt le, ennek ellenére ezt a szektort is sújtja a járvány okozta, kezdődő válság.

Félállást és fél fizetést ajánlott fel munkaadója Bálintnak, aki egy kommunikációs cég alkalmazottja. Ő a 24.hu-nak azt mondta, a társaság partnerei közt már most több fizetésképtelenné vált cég van, és jelentősen csökkent a munkaterhelés. Mint mondta, március 15. óta otthonról dolgozik, és számított rá, hogy veszélybe kerül munkája.

Vannak olyanok is, akik még rosszabbul jártak. Miklós arról számolt be:

Három hete mondtam fel a munkahelyemen, mert egy filmes gyártócégtől kaptam egy jó ajánlatot. A felmondási időmet töltöm, de már tudom, hogy az új helyen szinte semmilyen munka nem lesz, így pénzt sem fogok nagyon látni. A feleségem itthon van a gyerekkel, jobb híján én is, mert a felmondási időmet otthoni munkavégzéssel töltöm. Már az őszi forgatásokat is lemondták. Körülbelül 2-3 hónapnyi tartalékom van, utána nem tudjuk, mi lesz.

Szintén kisgyerekkel van otthon Viktória, akinek férjét azonnal elbocsátották vendéglátós állásából. Az indoklás természetesen a járvány miatti azonnali bevételcsökkenés volt.

Nyárig minden munkáját előre lemondták Laurának és férjének, akik élménypedagógusok, így addig teljesen bevétel nélkül maradtak. Ő azt mondta:

van némi tartalékunk, ami miatt inkább kétségbeejtő a helyzet, hogy nyáron jön a baba.

Szintén a munka drasztikus csökkenéséről számolt be a lapunknak Anikó, aki angoltanárként dolgozik. Elmondta, sorra tűnnek el a kliensei, és a különböző cégeknél tartott órák is elmaradnak főként azért, mert a legtöbben otthonról kénytelenek dolgozni.

Saját vállalkozással került bajba Fruzsina és családja is, akik lóversenyből élnek. Ez egy szezonális vállalkozás, ami – mint mondta – nem is megy rosszul. A november óta szünetelő szezon két hét múlva indult volna, de azt is lefújták, így bevétel nélkül maradnak.

Egy ügyvéd is jelentkezett lapunknál, Ádám arról beszélt, hogy az egyéni ügyvédeket is sújtja a kialakult gazdasági krízis. Ő azt mondta:

Azok az egyéni ügyvédek, akiknek főleg magánszemély megbízóik vannak, gyakorlatilag bezártak. Leállt minden bíróság, földhivatal, a teljes ügyintézés. Akinek nincs tartaléka, nagyon hamar le fog térdelni. Egy iroda fenntartása rengeteg kiadással jár, a kamara és egyéb hivatalos szervek egyelőre hallani sem akarnak semmiféle csökkentésről, holott a kamaráknak és a biztosítónak is sok tízmilliós tartalékai vannak.

Magától értetődő, hogy nagy bajban van a szórakoztatóipar is. Takács Vilmos zenész megkeresésünkre azt írta:

Húsz éve vagyok aktívan koncertező zenész, hat éve a Ganxsta Zolee és a Kartel nevű hip-hop formációban játszom, emellett számtalan produkciót működtetek, az akusztikus formációmmal koncertezés ezek közül a legaktívabb. Három éve nincs civil állásom, azóta vállalkozó vagyok, az elenyésző jogdíjak mellett az egyetlen bevételi forrásom az élő zenés koncertezés. Tavaly 159 fellépésem volt, idén a Kartel 25. jubileuma végett rengeteg fellépési lehetőség kínálkozott, ami most teljesen bizonytalanná vált.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik