Gazdaság koronavírus

Varga Mihály: Ez az év elment

Zuhanunk. Azt látom, hogy nincs egy olyan ország Európában, amelyik meg tudta volna fogni ezt a zuhanórepülést. A szakértők, az elemzők anyagai arról szólnak, hogy nem látszik a csökkenés vége

— ezt Varga Mihály mondta a magyar gazdaságról az ATV Egyenes Beszéd műsorában. A pénzügyminiszter egy német bank elemzését ismertette, miszerint a II. negyedévre 25 százalékos visszaesést jósolnak, és a IV. negyedévre is csökkenést jósolnak.

A magyar gazdaság egynegyed részben kitett a német gazdaság teljesítményének, tehát, ha a német gazdaság tartósan gyengülni fog, akkor valószínű, hogy ez az év számunkra sem hoz olyan erős növekedést

— fogalmazott a pénzügyminiszter. Hozzátette: ha pozitív nulla lesz, annak örülni fog.

Mint mondta, a koronavírus felfelé ívélő szakaszában vagyunk, tehát több lesz a fertőződött, munkából kiesett ember, tehát azzal lehet számolni, hogy a következő hetek nem a gazdasági kilábalásról szólnak, aztán pedig lassú visszaépítéssel számol mindenki. Szerinte ez az év „elment”.

A pénzügyminiszter szerint abban lehet bízni, hogyha azok a termelési láncok, amelynek nagy része Kínában vannak helyre állnak, akkor talán az IV. negyedévében már lesz egy kis visszafordulás. Úgy gondolja, hogy a gazdaság tekintetében legalább egy év. A 360 forintos euróval kapcsolatban azt mondta: a kormánynak nincs árfolyamcélja. Arra törekszenek, hogy stabilizálják a gazdasági helyzetet.

Ebben a pillanatban, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján, bejelentett, regisztrált üres álláshely 80-85 ezer van az országban, de ez nyilván meg fog változni hamarosan”

– mondta Varga Mihály. Szerinte nagy kérdés, hogy mekkora lesz a leépítés. Amennyiben a munkanélküliek száma el kezd növekedni, másfajta intézkedésekre is szükség lesz.

Körülbelül 10 ezer milliárdnyi vállalati hitel és 7 ezer milliárd forintnyi lakossági hitel, azzal a lépéssel, hogy lehetővé tették 9 hónapra a törlesztési moratóriumot, körülbelül 3 ezer milliárdnyi segítséget tudtak adni a cégeknek és a lakosoknak is, tette hozzá.

A pénzügyminiszter elmondta: heteken belül elkészül az új, 2020-as költségvetés. Varga Mihály szerint a költségvetés, ami még 2019 folyamán készült, az már ad acta.

Újat kell csinálni. Meg kell teremteni azoknak a forrásoknak a fedezetét, amelyek a védekezés, és majd az újraindítás folyamatát szolgálják. Ezen dolgozunk most, és ez nemcsak 2020-at, hanem 2021-et is fogja érinteni

– fogalmazott. Varga arról is szólt, hogy 3 ezer milliárd forintot jelent a törlesztési moratórium, hasonló összeget kell átcsoportosítania a költségvetésnek is.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik