Nagyvilág koronavírus

Az új szlovén kormány drasztikus intézkedéseket hozott a koronavírus miatt

Szlovénia egy hét alatt lett az egyik legfertőzöttebb európai ország az egy főre jutó koronavírusos megbetegedések számát tekintve. Péntekről szombatra virradóra nemcsak új kormány állt fel délnyugati szomszédunkban, hanem rögtön drasztikus intézkedéseket is hozott a járvány terjedése ellen.

Szlovénia mindössze kétmillió lakosú állam, de az egy főre eső koronavírus-fertőzötteket tekintve a világ egyik leginkább érintett országa. Majdnem minden tízezredik ember fertőzött, ha a szombat délutáni adatokat nézzük. Délkeleti szomszédunkban ugyanis a koronavírussal fertőzöttek száma 181-re emelkedett. 5369 embert teszteltek eddig egyébként az egészségügyi hatóságok.

Itthon 25 a fertőzöttek száma, azaz egy ötször nagyobb lélekszámú országban hetedannyian vannak, mint délnyugati szomszédunkban. Ez azt jelenti, hogy ott jelenleg 35-ször kiterjedtebb a járvány, mint nálunk.

Ljubljanában az egyetemi klinikán jelenleg három olyan embert kezelnek, akiknek az állapota súlyos, kritikus. Halálesetről viszont szombat késő délutánig nem érkezett hír Szlovéniából. Aggasztóbb hír ugyanakkor, hogy az UKC munkatársai közül is legalább féltucatnyi fertőződött meg – állítólag azonban ők nem érintkeznek betegekkel, a menedzsment tagjairól van szó többnyire.

Nem véletlen ezek után, hogy a magyar-szlovén határon belépni próbálók közül immár 500 embert helyeztek karanténba, hiszen Szlovénia nemcsak a fertőzés egyik gócpontjává vált, hanem egy fontos útvonal – a magyar-olasz személy- és áruforgalom – tengelyében fekszik, köztes állomásként. A fertőzés által Európában leginkább érintett államból, Olaszországból ugyanis Szlovénián át vezet a legrövidebb út Magyarország felé.

Maszkban ült össze az új kormány

Mindeközben új kormány lépett hivatalba Ljubljanában. Drámai körülmények között, éjszakába nyúlóan tartotta első ülését az új kabinet. A kormányt Orbán Viktor szlovén barátja, Janez Jansa irányítja, az ő jobboldali populista pártja, az SDS adja a legtöbb minisztert is. A frissen összeállt, négypárti kormány tagjai maszkban ültek össze, bizonyítva, hogy mindent megtesznek a vírus megfékezésére.

„Rend és fegyelem jön” – egy Orbán-klónt választottak szlovén kormányfőnek
Janez Jansát a Habony-média és a szlovén szélsőbaloldal segítette hatalomra.

Matej Tonin új védelmi miniszter, a kereszténydemokrata Nova Slovenija párt vezetője ugyanakkor egy újságírói kérdésre elismerte: a kabinet tagjai a négyórás ülés alatt nem tartották végig magukon a maszkot, ami persze érthető, hiszen maszkot ugyanis a betegeket kezelő orvosoknak, egészségügyi személyzetnek, illetve a már megbetegedetteknek kellene elsősorban viselniük.

Az új szlovén kormány mindazonáltal nemcsak színpadias gesztusokat tett: maximálta kétféle maszk és más, a vírus elleni küzdelemhez szükséges egészségügyi felszerelések árát. Így bizonyos kesztyűk árát is befagyasztották három hónapra.

Válságstáb is felállt Ljubljanában, amely a vírus terjedését igyekszik lassítani, illetve a fertőzés elleni intézkedéseket koordinálja. A stáb vezetője, Andrej Rupnik szerint a helyzet súlyos, ezért szigorú intézkedésekre van szükség. Karanténről, elkülönítésről és más, esősorban a személyek szabad mozgását korlátozó hatósági intézkedésekről is születtek döntések a kormányülésen, péntekről szombatra virradóra.

Szombaton bejelentették azt is, hogy a ljubljanai tömegközlekedést is korlátozni fogják. Kötelező vizsgálatokat is elrendelhetnek a szlovén hatóságok azoknak az esetében, akik kapcsolatba kerültek koronavírusos fertőzöttekkel. Ugyanakkor az új kormány cáfolta, hogy karanténba zárnák a fővárost. (Hasonló cáfolatok hangzottak el Magyarországon is, ahol Budapest lezárásától tartottak sokan az álhírek nyomán az elmúlt napokban.)

Az iskolák és az egyetemek most hétfői bezárásáról, a misék, keresztelők és házasságkötések beszüntetéséről még a távozó kormány döntött az elmúlt héten, de már ez is későn jött, hiszen a vírus egy hét alatt kezdett el hihetetlen gyorsasággal terjedni. Március 4-én regisztrálták az első fertőzöttet (Marokkóból érkezett Szlovéniába), március 11-én pedig már 57-en voltak. Azóta három nap telt el, és immár 181 a fertőzöttek száma szombat este (azaz a korlátozások életbeléptetésével a ragály terjedése lassult, legalábbis százalékos összehasonlításban).

Különösen szerencsétlen eset volt, hogy egy metlikai, kisvárosi orvos is megfertőződött, és ő továbbadta a vírust a pácienseinek és munkatársainak. Metlikában egy idősek otthonában is terjedni kezdett ennek nyomán a fertőzés. Egy másik regionális gócpontban pedig immár 50 fertőzöttet találtak szombatig.

Szlovénia nem véletlenül került nehéz helyzetbe. A kis délszláv ország közvetlenül határos Olaszországgal, ráadásul az isztriai horvátok is Szlovénián át járnak itáliai munkahelyükre és vissza.

A Habony-média szigorúbb intézkedéseket követel

A távozóban lévő szlovén ügyvezető kormány pedig késlekedett néhány döntéssel, amit már rég meg kellett volna tenni az országban – ez a véleménye a részben Fideszhez közeli magyar vállalkozók által finanszírozott szlovén médiának. Azaz amíg itthon a Habony-média az ellenzéket szidja, amiért az minél több megelőző intézkedést követel a koronavírussal szemben, addig az ugyanezen Habony-média által feltőkésített szlovén újságok a tétlenkedést bírálják a szomszédunkban.

Szlovéniában egyébként tényleg különlegesen súlyos helyzet állt elő azáltal, hogy Marjan Sarec kormányfő már hosszú hetekkel ezelőtt lemondott, de az új kormány megalakulása vontatottan haladt. A távozó miniszterelnök egyébként többszörösen eltaktikázta magát, mert lemondásakor arra számított, hogy új választásokat írnak ki, ehelyett két korábbi koalíciós partnere cserbenhagyta és összeállt Jansával, illetve a Matej Tonin-féle kereszténydemokratákkal, és négyes koalíciót hoztak létre.

Sarec legsúlyosabb hibája azonban valójában a koronavírus elleni küzdelem lassúsága volt.

Lázmérés a szlovén-olasz határon. Fotó: Jure Makovec / AFP

Csütörtökön ugyan már járványnak minősítették a koronavírus-fertőzést Szlovéniában, de a bukott kormány a héten már hiába zárta le a határokat az Olaszországból érkező teherforgalom elől, s próbálta meg átmenetileg megszüntetni a kisebb határátkelőhelyeket, a vírus sebesen terjedni kezdett a jugoszláv utódállamban. Olaszországból leállították a légi járatokat, a vasúti és buszközlekedést, és bevezették a határellenőrzést is az olasz-szlovén határon. Így 15 kilométeres sor alakult ki olyan kamionokból, amelyek Olaszországból Szlovénián áthaladva akartak Horvátországba bejutni.

Ez szlovén híradások szerint már nem is egy kamionsor, hanem egy „koronavírussor”. Jellemző mindez arra a szlovéniai hangulatra, ami pár hét alakult ki az egykori Jugoszlávia leggazdagabb és legnyugodtabb utódállamában.

Még a távozó kormány léptette életbe pénteken azt a rendelkezést is, amely korlátozta az egy alkalommal a patikákban kiadható gyógyszerek mennyiségét. Lemondtak számos kulturális rendezvényt, és felszólították a lakosságot, hogy két hétre maradjon otthon. Előbb az 500 főnél nagyobb rendezvényeket korlátozták, már a hét elején, később már a 100 főnél nagyobbakat is. Abban az oktatási intézményben, ahol fertőzöttet találtak, az iskolát is bezártak.

Szintén a távozó kormány döntött arról, hogy egymilliárd eurós segélycsomagot állítanak össze azoknak a vállalkozásoknak, amelyek veszteségeket szenvednek a járvány miatt. Adóvisszatérítést, hitelt, állami garanciát kapnak az érintettek, ezt még a távozó kormány gazdasági minisztere, Zdravko Pocivalsek jelentette be. Ő egyébként az új kormányban is ugyanezt a tisztséget fogja betölteni, mert ő volt az egyik, aki pártjával, az SMC-vel együtt Sarecet cserbenhagyta, és összeállt Jansaékkal az új kormány megalakítására.

Az új kormány nem sokat tétovázott: első intézkedései között volt a hadsereg és a titkosszolgálatok élén személycseréket végrehajtani. A távozó kormány idején számos politikai botrány tört ki, ezek a titkosszolgálatokat is érintették. Politikusok például arra panaszkodtak, hogy valószínűleg a rokonaikat is megfigyelhette a szlovén nemzetbiztonság. A személycserék talán ezekkel a botrányokkal is összefüggésben állnak.

Frissítünk!

Az új ljubljanai kormány által felállított válságstáb a hétvégén döntött arról is, hogy hétfőtől leállítják a vasúti és a tömegközlekedést Szlovéniában. Az intézkedés átmeneti jellegű, a tömegközlekedés vasárnapról hétfőre virradóra fog leállni délnyugati szomszédunkban. A legsürgősebb esetekben a taxik közlekedése megengedett. Az intézkedést Jernej Vtrovec infrastruktúráért felelős miniszter azzal indokolta, hogy a koronavírus terjedését meg kell állítani az országban. Bezárják az éttermeket és bárok sem nyitnak ki, de egyes városokban bezárják azokat az üzleteket is, amelyek nem közszükségleti cikkeket árulnak. Szlovéniában szombaton meghalt az első beteg a koronavírus miatt. Metlika településén, abban az idősek otthonában lakott a beteg, ahol egy helyi orvos fertőzöttsége után terjedt el a vírus. A szlovén kórházak igazgatóit vasárnap rendkívüli ülésre hívták össze, miután az országban a fertőzöttek száma elérte a 181-et.

Kiemelt képünkön autók és kamionok sora a szlovén-horvát határ előtt. Fotó: Jure Makovec / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik