Egyes nők – állítja Gedis Grudzinskas nőgyógyász -, a menstruációs időszakot nehezen élik meg, kevésbé tudnak koncentrálni, ilyenkor nehezebb teljesíteni, a munkaadóknak pedig ésszerűen kellene hozzáállnia az ilyen helyzetekhez. A szülési szabadsághoz hasonlóan a menstruációs szabadságnak sem kellene befolyásolnia a karrierdöntéseket. “Havi 1-3 nap szabadságról lenne szó, amely külön van választva a betegszabadságtól: hiszen szó sincs betegségről.”
Kép forrása: Thinkstock
A menstruációs szabadság a gyakorlatban is elterjedt egyes ázsiai országokban, például Japánban vagy Indonéziában. Alice J. Dan kutató szerint az ötlet az 1920-30-as években terjedt el Japánban, amikor az alkalmazott nők nagy része fiatalon nehéz körülmények között tudott csak dolgozni, a szükséges higiéniai feltételek biztosítása nélkül pedig az ilyen napok kifejezetten nagy kihívást jelentettek, főként a gyárakban és közlekedésben dolgozók számára. Így adódott az, hogy buszvezetők és textilgyári dolgozók voltak azok, akik először ilyen típusú szabadságot kértek.
A japán törvényhozás 1947-ben meg is szavazta a rendeletet, amely szerint a menzesz miatt távol lehet maradni, de a munkahelyre bízza, hogy ez havi hány napot jelenthet és fizetett szabadságról van-e szó. Az ezt követő években azonban egyre kevesebb nő használta ki ezen lehetőséget: Dan szerint azért, mert a dolgozó nők átlagéletkora egyre emelkedett, az idősebb nőknek egyre kevesebb szüksége volt a távollétre, az ambiciózus nők pedig úgy érezték, rontja karrierpozíciójukat a rendszeres távollét.
