Kultúra

Már másodjára nem engedik ki a röszkei tranzitzónából az iráni férfit a róla szóló film premierjére

Nem jöhet el a BIDF-en tartott premierre a férfi, aki operatőrként és szereplőként is érintett a fesztivál egyik dokumentumfilmjében – írja a hvg. Abouzar Soltani, aki kisfiával már majd’ egy éve él a röszkei tranzitzónában, már másodjára jár ugyanígy: néhány hónappal ezelőtt a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválra is meghívták, minthogy ott mutatták be Hal című filmjét, melyet saját és kisfia történetéről készített mobiltelefonnal, ám a hatóságok nem engedték el. Most pedig a másik nagy dokufesztre, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválra sem engedik ki őket.

Pedig itt is érintettek lennének: az Éjszakai vándorok című filmet egyrészt Soltani jó barátja, a szintén politikai üldöztetésnek kitett Hassan Fazili rendezte, másrészt Soltani és kisfia szerepel is a filmben, harmadrészt operatőrként maga is alkotója annak. A BIDF szerette volna a film premierjére és az azt követő pódiumbeszélgetésre is elhívni Soltanit és kisfiát, ám az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság kormányrendeletekre hivatkozva visszautasította a fesztivál kérését.

Abouzar Soltani a politikai ellenvéleményeket nem tűrő Iránból – ahol pedig anyagi szempontból biztonságos élete volt – szabadabb helyre vágyott. Ennek lett aztán az a vége, hogy előbb három hónapig Bulgáriában, majd két és fél évig Szerbiában kényszerültek várakozásra, a röszkei tranzitzónában is több mint egy éve várnak már, miközben Magyarország visszaküldené őket Szerbiába, Szerbia viszont nem engedi vissza őket, így Iránba akarják őket kiutasítani, ahonnan elmenekültek, így oda sem mehetnek vissza. Soltani a Helsinki Bizottság segítségével pereli a magyar államot.

Hassan Fazili Éjszakai vándorok című filmje január 31-én és február 1-jén lesz látható a BIDF-en az Arénában. A dokufeszt már tart, csupa remek filmmel, a putyini Oroszország csábítási praktikáiról és a kínai egygyermekes politika embertelenségéről mi is írtunk.

„Egy gyerek megszületésénél pataknyi vérontás is jobb”
A Kína túlnépesedése ellen hirdetett harc „sikerrel” zárult, de az oda vezető utat meggyilkolt, szemétre dobott magzatok és gazdag nyugatiaknak eladott kisbabák szegélyezik.

Kiemelt kép: Magyar Helsinki Bizottság

Ajánlott videó

Olvasói sztorik