Nagyvilág

7-es cikkely: az EU soros elnöke nem büntetne

Az eljárás folytatódik, de a horvátok a párbeszédben, nem a szankciókban hisznek.

Az Euronews rákérdezett, mit lép az EU soros elnökségét betöltő Horvátország, miután az Európai Parlament (EP) határozata szerint nem szabad késlekedni a 7-es cikkely szerinti eljárással, mert Magyarországban és Lengyelországban az utóbbi időben is romlott a demokrácia helyzete.

A horvát elnökség szóvivője írásban azt válaszolta, hogy fontosnak tartják a jogállamiság védelmét, az unió egyik alapértékét, de szerintük ezt leginkább párbeszéddel lehet elérni.

A mi álláspontunk az, hogy a hetes cikkely szerinti eljárás lényege nem a szankciók kivetése azoknál az országoknál, ahol hiányosságok vannak. Mi azt szeretnénk, ha ezek a hiányosságok megszűnnének, ha a tiszteleten és párbeszéden alapuló kölcsönösen elfogadható megoldásokat találnánk. Ez alapvető fontosságú lenne az európai egység megtartása érdekében.

Bruno Lopandic szóvivő szerint

a hetes cikkely szerinti eljárás folytatódik Lengyelország és Magyarország ellen, de még nem dőlt el, milyen formában, ütemezésben, tartalommal. Egyelőre egyeztetnek a partnerekkel, a fejlemények ismeretében döntenek a konkrét lépésekről, amelyekről rendszeresen tájékoztatják majd az Európai Parlamentet.

A hetes cikkely szerinti eljárást 2018 szeptemberében indították el Magyarország ellen. Az eddigi meghallgatásokon az Orbán-kormány képviselői tagadták, hogy bármilyen hiányosság lenne a magyar jogállamiságban és a magyar álláspont hasonló a horváthoz. Varga Judit igazságügyi miniszter is a tagállamok párbeszédeként képzeli el a folyamatot.

A magyar kormánynak természetesen nem lenne ellenére, ha lekerülnének a szankciók a napirendről, de az EP képviselőit aggasztja a hetes cikkely szerinti eljárás bonyolultsága, elhúzódása, ezért kérték a folyamat felgyorsítását. A dokumentumot nagy többséggel fogadta el a parlament, a Fidesszel szövetséges Európai Néppárt képviselőinek többsége is igennel voksolt.

Orbán Viktor: Egy centiméterre voltunk, hogy kilépjünk az Európai Néppártból
Új európai kereszténydemokrata mozgalom létrehozásán gondolkozik a miniszterelnök.

Kiemelt kép: Andrej Plenkovic, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Horvátország miniszterelnöke és Ursula van der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tárgyal Zágrábban január 10-én. MTI/EPA/Antonio Bat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik