Belföld

Nem engedték be a 24.hu-t az Orbáninfóra

Telefonon kellett volna regisztrálni

– mondták kollégáinknak, amikor be szerettek volna menni arra a Kormányinfóra, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök évi egyetlen alkalommal válaszol minden valódi újságírói kérdésre. A havi kitekintésben legtöbb látogatót elérő újságot, a 24.hu-t meg sem hívták az eseményre, így értelemszerűen a telefonos elvárásukról sem értesülhettünk. A múlt évi protokoll szerint küldtünk regisztrációs levelet, amelyre nem érkezett válasz, ellenben a helyszínen megjelenő újságírót és fotóst regisztráció hiányában nem engedték be.

A múlt évben még kaptunk meghívót a rendezvényre, úgy látszik, azóta lekerültünk a listáról. A 24.hu a múlt évi Kormányinfón azt kérdezte a kormányfőtől: „Azt mondta, hogy az üzletet és a politikát külön kell választani, amikor gazdag üzletemberek magángépén utazik, nem érzi magát kompromittálva?”. Ezen kívül érdeklődtünk arról is, Simonka György felfüggesztett mentelmi joggal hogyan lehet a Fidesz-frakció tagja. Akkor Orbán azt mondta: mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Azóta Simonka ellen vádat emeltek, büntetőpere hétfőn kezdődik, vagyonát elkobozták.

A kormány tehát úgy képzeli a nyilvánosság teljeskörű tájékoztatását, reklámozza a miniszterelnök évi egyszeri fellépését, amikor valódi újságírói kérdésekre válaszol, hogy a legnagyobb elérésű magyar újságok egyikét nem hívja meg a tájékoztatóra, majd nem engedi be munkatársait az eseményre. Nagy jelentőségű nemzetközi találkozói után a magyar médiumok közül leginkább az M1 és az Origo úgynevezett kérdéseire válaszol.

Lapunkon kívül a tényfeltáró Direkt36-ot sem engedték be a rendezvényre. Így tettek az Átlátszóval is, amely részletesen megírta kálváriáját: „A külföldi tudósítók egy részét a Miniszterelnökség nevében telefonon, személyesen meghívó Fekete Rajmundot mi is felhívtuk telefonon, hogy regisztráljunk a sajtótájékoztatóra, de ő tagadta, hogy a rendezvény egyik szervezője lenne, és a Miniszterelnökség központi sajtóirodájához irányított bennünket. Annak ellenére, hogy nyilván tisztában volt azzal, hogy a meghívott magyarországi szerkesztőségeket is telefonon megkeresve invitálták a sajtóeseményre.”

A miniszterelnök az önkormányzati választás után azt mondta a Hír TV-nek:

Én a következő időszakban ugyanolyan bátor és magabiztos kormányzást szeretnék látni, mint az előző kilenc évben.

Eddig nem lehet oka panaszra, ugyanolyan bátorságot láthat, mint a korábbiakban.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik