Élet-Stílus

Konzervdoboz ölt meg egy ötévest

Valamint a családi házat ellepő hihetetlen kosz és mocsok, ahol mindent szemét, ételmaradékok és ürülék borított.

Az ötéves kisfiú az ausztráliai Melbourne-ben lévő házban vesztette életét, pár nappal azután, hogy belelépett egy szeméttel teli konzervdobozba és elvágta a lábát – közölte az ABC televízió. Halálát legvalószínűbben valamilyen fertőzés okozhatta, a helyi ügyészség közlése szerint ugyanis a ház „mocsokkal” volt teli. A szülők ellen indított per tárgyalásán elmondták: a ház összes szobájában szemét – rohadt ételmaradékok, nyitott macskaeledeles konzervek és ürülék – borította a padlót, és még a falak undorító mocskosak voltak. Ahogy azt az alábbi, a házban készült fényképen egyértelműen látni lehet.

 Bizonyítékként benyújtott rendőrségi felvétel a családi házban uralkodó állapotokról

A szülők elleni per a nyáron kezdődött a két éve elhunyt fiú halálának ügyében. A 40-es éveiben járó apát és anyát azonban nem tudták halált okozó gondatlansággal megvádolni, mert az orvosszakértők képtelenek voltak megállapítani a fiú halálának pontos okát, amit a házban tapaszalt körülmények alapján okozhatott Tetanus fertőzés, botulizmus, ételmérgezés és akár fulladás is a fiú zsúfolt ágyában. A gyereket szülei egyszer sem vitték orvoshoz, pedig egyértelmű volt, hogy nagyon rosszul van.

Az apa a szerdai tárgyalási napon elismerte, hogy nem tett eleget azért, hogy megváltozzanak a házban lévő áldatlan körülmények. Elmondása szerint többször is megpróbálta rávenni a depressziótól és alkoholizmustól szenvedő feleségét, hogy keressen segítséget, de akkor a nő azzal fenyegette meg, hogy gyerekeivel együtt elhagyja, és mivel rettegett ettől, inkább elviselte a mocsokban úszó házat, abban reménykedve, hogy majd minden magától rendbe jön.

A gyerek anyja az két hete halt meg, miután egy júliusi tárgyaláson ájultan esett össze a bíróságon. Halálát az alkoholizmus miatt kialakult többszervi elégedetlenség okozta – közölte szerdán az apa a bíróság előtt. A férfi tíz évig tartó börtönbüntetésre számíthat. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik