Belföld

Több év börtönt kaphat a villamosok réme

A férfi előbb a 41-es vezetőjére, majd a 17-es nigériai utasaira támadt rá.

A Budapest XI. és XXII. Kerületi Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, többrendbeli, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 34 éves budapesti férfi ellen. November 16-án este, erősen ittas állapotban, felszállt baráti társaságával Budapest XI. kerületében a 41-es villamosra, ahol a villamos ablakát ütni kezdte, majd az egyik hajléktalan utast kabátjánál fogva rángatta.

Az utasok jelezték ezt a villamos vezetőjének, aki a járművet leállította, hátrament az utastérbe, próbálta leszállítani a vádlottat, aki erre mellkason lökte a villamosvezetőt. Végül az Etele út/Fehérvári úti megállónál sikerült leszállítani a férfit, aki a megállóban lévő oszlopba belerúgott, a villamos ajtóüvegét ököllel ütötte.

Ezután a vádlott, az őt csitítani próbáló társaságával a 17-es villamosra szállt. Ott származásuk miatt belekötött a villamosra felszálló, négy nigériai állampolgárba. Őket becsmérelte, feléjük üres üvegeket dobott.

Egyiküket a férfi egy üres üveggel fejen akarta ütni, aki azt kivédte. A másik sértettet mintegy öt méterről üveggel célozta meg, de a sértettnek sikerült elugrania, így az üveg a  villamos falán tört darabokra.

Miután leszállt a villamosról folytatta a garázda magatartást.

„Kurva arabok” - Külföldieket dobált üvegekkel egy férfi a 17-es villamoson
A villamoson utazók közül senki nem segített a külföldieknek a támadó ellen.

A rendőrséget végül a 17-es villamos vezetője hívta ki, akik a férfit elfogták. A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló, hetente négyszer a rendőrségnél jelentkezni köteles vádlottra az ügyészség – ha lemond a bírósági előkészítő ülésen a tárgyalás jogáról és beismeri a tettét – három év hat hónap börtön fokozatú szabadságvesztést és négy év közügyektől eltiltást indítványozott az illetékes Budai Központi Kerületi Bíróságnál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik