Emmanuel Macron francia elnök és Édouard Philippe kormánya az ősz kiemelt témájává akarta tenni a nyugdíjreformot. A nemrég kormánytaggá emelt és személyében is támadható Jean-Paul Delevoye kormánybiztos hónapok óta dolgozik a témán. Az egyeztetési lelkesedés azonban nem nyugtatta meg a szakszervezeteket, amelyek december 5-étől kezdve maratoni sztrájkot és tiltakozásokat helyeztek kilátásba.
A dátum nem véletlen: 1995-ben ezen a napon érte el tetőpontját az Alain Juppé-féle reformtervekkel szembeni tiltakozás. Jacques Chirac államfő és Juppé miniszterelnök olyan reformot javasolt akkor, amelyről az 1995-ös kampányban nem volt szó. Macron viszont kifejezetten ígérte az átalakítást. A probléma, hogy mégis hiányoznak ennek a reformnak a részletei. A franciák úgy érezhették, hogy a kormány az egyeztetések jelszava mögé bújva nem mondja el, hogy mire készül. Egyensúlyt találni nehéz: az Ifop mérése szerint a franciák azzal egyetértenek ugyan, hogy kell a nyugdíjreform (76 százalék), a többség az egységes nyugdíjrendszer létrehozását sem ellenzi (61 százalék), a választók nem bíznak a kormányzatban.
Ez nagyban hozzájárult, hogy a szakszervezetek sikeresen tudjanak mobilizálni. Ráadásul, bár a szakszervezeti szervezettség a közhiedelemmel ellentétben nem magas Franciaországban (az OECD legfrissebb adatai szerint 8,8 százalék, Magyarországon 7,9 százalék), a még mindig jelentős szakszervezeti szervezettséggel és a speciális státusok miatt komoly veszélyérzettel rendelkező állami és közszolgáltatási alkalmazottak továbbra is képesek megbénítani az országot – ha nagyon akarják. Hiába van ugyanis Nicolas Sarkozy elnöksége óta arra szabály, hogy mekkora minimumszolgáltatást kell biztosítani az egyes területeken sztrájk esetén, ha a stratégiailag fontos munkavállalók – például a speciálisan képzett metró- vagy mozdonyvezetők – 100 százaléka sztrájkol, a szabályt nem lehet betartatni. Most sem sikerült (folyik is róla a vita, hogy a munkára kötelezés, rekvirálás bevezetése a közlekedésben is működhetne-e, szükséges lenne-e, illetve mennyire sértené a sztrájkjogot).
Megbontanák a tiltakozásokat
Klasszikus francia kormányzati és politikai eszköz a tiltakozások leszalámizása: oszd meg és uralkodj! A szakszervezeti játéktérben ezúttal is adta magát a mérsékelt-reformista CFDT szakszervezet meggyőzése, a radikális CGT szélre tolása. A CFDT ráadásul ideális kormányzati kliensnek tűnt: a reformista szakszervezet támogatja elvben az átfogó nyugdíjreformot, azonban azt nem, hogy ezt egyensúlyi célú intézkedések kísérjék (a nyugdíjrendszer hamarosan megint deficites lesz, így ezt a kérdést is napirendre kell venni).
Persze a megosztás ezzel még messze nem ért véget. Egyes tanárok, a veszélyes munkát vállalók, a korai nyugdíjra jogosultak még „leszalámizhatók” engedményekkel, erre nyilván látunk hamarosan kísérleteket. Sőt, a CFDT is meggyőzhető, ha a kormányzat látványosan enged a mérsékelteknek, hogy a reform magja mégiscsak megmaradjon – ám ezek olyan tárgyalástechnikai titkok, amelyeket nyilván nem oszt meg a kormányzat előre a nyilvánossággal.
Tárgyalási alap vagy a bizonytalanság meghosszabbítása?
A miniszterelnök szerdai bejelentései valamicskét enyhítettek a bizonytalanságon, de nem „eleget”. Azt ígérte például a kormányfő, hogy a pontszámítás módja (vagyis az, hogy a befizetett járulék mennyi pontot ér, s egy pont mekkora nyugdíjjogosultságot eredményez) garanciákkal lesz körbebástyázva. De sokan érzik és mondják, hogy egy jogszabály bármikor felülírható egy később meghozott törvénnyel. Másrészt az úgynevezett fordulóév vagy kulcsév kérdése megosztja a franciákat, lévén bújtatott korhatáremelésről van szó. Bár a nyugdíjkorhatár marad 62 év, 2027-től 64 éves kor környékén meghatároznának egy fordulópontot, és ha valaki ennél korábban menne nyugdíjba, akkor levonást, ha később, akkor plusz nyugdíjat kapna. Ez a felosztó-kirovó nyugdíjrendszer egyensúlyát biztosítani hivatott pénzügyi intézkedés elfogadhatatlan a CFDT számára.
A kormány persze azt üzeni, hogy van lehetőség tárgyalni. Ám a szakszervezetek ennek a módjával sem elégedettek. Nehezményezik, hogy a kulcsév kapcsán olyan módszert alkalmaz a kabinet, mint amit a munkanélküli segélyezés kapcsán: ha nem tudtok együtt megegyezni a részletekben, akkor ezzel és ezzel a feltételrendszerrel mi fogjuk elfogadni a javaslatot. Ettől a CFDT ismét rendkívül ideges lett, mert úgy érzi, elfogadhatatlan keretek közé szorítja a kormányzat. Az eddigi vitatott csoportok közül a kisgyermekes nőket legalább sikerült megnyugtatni: a kormányzat továbbra is bónuszpontokkal korrigálná a kisgyermekes nőket érő piaci jövedelem- és karrierhátrányokat. Hasonlóan megnyugodhatnak azok, akik 1975 előtt születtek, hiszen rájuk az új rendszer már semmilyen formában nem vonatkozna.
Igazságtalannak tartják tovább dolgozni
Ha a kormány álmodott valamilyen kommunikációt ehhez a reformhoz, az valószínűleg olyasmiről szólt volna, hogy az új rendszer egyszerűbb, szolidárisabb és igazságosabb lesz, mint a privilégiumokkal teli, szétszabdalt korábbi rendszer. Az igazságosság és a nemzeti kockázatközösség érveinek helyeslése helyett azonban a szakszervezetek jó része kifejezetten igazságtalannak ítéli meg azt, hogy a reform azt üzeni, tovább kell dolgozni a teljes nyugdíjhoz. Ez a kormányzatnak nyilvánvalóan nem előnyös, hiszen „üti” azt, amit egyébként a szolidaritásról vall (például, hogy a nagyon jól keresőknek még szolidaritási járulékot is kellene fizetnie, amiért nem ők kapnának nyugdíjat, hanem a kasszát töltenék fel mások számára).
Az igazságosság kérdéséhez az is hozzátartozik, hogy pontosan kinek kellene több ideig dolgozni. A teljes nyugdíjhoz szükséges ledolgozott és érvényes negyedévek számát eddig is folyamatosan növelték (az 1972 után születetteknek már 172 negyedév kellett, ami 43 év szolgálati időt jelentett, vagyis aki 62 évesen nyugdíjba akart menni, jó eséllyel eddig se kapott teljes nyugdíjat). 2012-ben François Hollande például azok számára érvelt a 60 éves nyugdíjkorhatár visszaállítása mellett, akik korán kezdtek dolgozni, és rendelkeznek a szükséges szolgálati idővel. Számukra visszaállt a 60 éves nyugdíjkorhatár. A kulcsév bevezetésével azokat is érintheti a bonus-malus rendszer (a „büntetés”), akik 18 évesen elkezdtek dolgozni, de 62 éves korukra nem gyűjtötték össze a teljes nyugdíjhoz szükséges negyedéveket. Ugyanakkor a kormány úgy tervezi, hogy akinek 20 éves kora előtt rendelkezésre áll öt negyedév, az továbbra is korábban mehet majd nyugdíjba.
Lassú reformnak ígérkezik
Egyelőre taktikai hibának tűnik, hogy nem bontották külön a rendszerszintű átalakítást (egységes nyugdíjrendszer, pontalapú számítás), illetve az egyensúlyi-pénzügyi kérdéseket (kulcsév). Hacsak nem tárgyalástechnikai oka van ennek, akkor a kormány azt érte el, hogy meg kell oldania az általa súlyosbított problémát, hiszen így nehezebb lesz leválasztani egymásról az egyre jobban egységesülő tiltakozókat.
Vannak arra utaló jelek, nyilatkozatok azonban, hogy a kormányzat akár vissza is vonhatja a kulcsévre vonatkozó tervét. Ez a tárgyalástechnikai hipotézist erősíti.
Erre bőven lesz idő, mert ez a reform sem ígérkezik gyorsnak. Ha a sárga mellényes mozgalom kezeléséből, túlbeszéléséből indulunk ki, akkor itt is a „kifárasztás” lehet a cél (jön a karácsony, s persze napról napra fogy a 13. havi bérek puffere, s a sztrájkalapok is). Perspektíva és cél lehet még a kormányzat számára a mérsékelt polgárság felhergelése a sztrájkok okozta kellemetlenséggel – ha az sokáig elhúzódik. A kabinet 2020. január 22-én tárgyalja a törvényjavaslatot, de a 2020 februárjában kezdődő parlamenti vita sem hagyja majd mozdulatlanul a szöveget, már csak azért sem, mert jövő márciusban önkormányzati választás lesz Franciaországban.
A pártpreferenciákat tekintve Macronéknak egyelőre nincs súlyos problémájuk, a konzervatív és macronista szavazók (akik között jelentős az átjárás), egyelőre nagy arányban támogatják a nyugdíjreformot, még ha a teljes népességen belül egyelőre többségben is vannak a mozgalom és a sztrájk támogatói. Egyelőre. Ki tudja, így marad-e, ha például a vasutasok beváltják a karácsonyi sztrájkra vonatkozó fenyegetésüket. Ha a támogatottsági arány lefelé mozdulna, az csatagyőzelmet jelentene a kormányzatnak és Macron elnöknek.
Soós Eszter Petronella politológus, Franciaország-szakértő
Kiemelt kép: AFP
