Sport

Nehezen indult be a szegedi henger a BL-ben, de a második félidőben nem kegyelmezett

Sorozatban harmadik Bajnokok Ligája-mérkőzését nyerte meg vasárnap délután a MOL-Pick Szeged együttese. Ezúttal a szlovén Celjével csapott össze Juan Carlos Pastor együttese és végül 31-24-re nyert.

Nem indult jól a mérkőzés magyar szempontból, villámgyorsan elléptek a vendégek három góllal, nagyon nem működött a Szeged védelme. Apránként sikerült összeszedni a védekezést, a félidő közepére visszazárkózott a hazai csapat, szünetig nagyjából fej fej mellett haladtak a felek.

Térfélcsere után viszont megtáltosodott a Szeged, percek alatt elrobogott a Celje mellett, hét perc alatt már néggyel vezetett a magyar csapat és az idő múlásával csak nyílt az olló. A hajrát is jobban bírták a hazaiak, az utolsó negyedórát 8-4-re hozta le a Szeged.

Győzelmével hat meccs után harmadik helyen áll a csoportjában a Szeged, egy ponttal lemaradva a PSG-től és a Barcelonától, legközelebb a svéd Elverum ellen játszik majd a magyar csapat a BL-ben.

Végeredmény – férfi kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 6. forduló

MOL-PICK Szeged–Celje (szlovén) 31–24 (14–14)

Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik