Tudomány

Egy rockkoncert semmi ehhez a madárhoz képest

Amerikai kutatók szerint a csombókos harangozómadarat (Procnias albus) a világ leghangosabb madara – írja az MTI. Az állat kiáltásai elérhetik a 125,4 decibelt.

Ez valamivel zajosabb, mint egy rockkoncert vagy egy láncfűrész,

és jóval hangosabb, mint az emberi fül számára egészséges érték.

A kutatók az Amazonas mélyén élő madár galambméretű, 250 grammos fehér hímjének nászénekét elemezték. Jeff Podos, az Amhersti Massachusettsi Egyetem biológusa kollégáival nagy felbontású hangrögzítővel és kamerával örökítették meg a madár énekét és viselkedését. Mint tanulmányukban írják, a vadonban azon tűnődtek, hogy a szerelmi dal címzettjei hogyan bírják végighallgatni halláskárosodás nélkül a fülsiketítő nászdalt.

Megfigyelték, hogy a párt kereső hím az első dallamot hangosan, jól hallhatóan adja elő, majd drámai, majdnem teátrális fordulatot tesz, és a második dallamot már a kiszemelt nőstényhez címzi. A szakértők szerint a zöld tollazatú nőstényeket egyáltalán nem zavarja a dobhártyaszaggató lárma.

Fogalmunk sincs, ilyen apró állatok hogyan tudnak kibocsátani magukból ilyen erős hangokat”

– írta Jeff Podos.

A kutatók felfigyeltek arra is, hogy minél hangosabb volt egy csombókos harangozómadár kiáltása, annál rövidebb ideig tartott, nyilván a levegővételi kapacitás anatómiai korlátai miatt.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik