Tech

Nagyot újít végre a PlayStation 5

A következő generációs PlayStation egy kicsit zöldebb lesz a korábbinál: a kicsit túlzó címmel megjelenő „A PlayStation egyesíti erőit az ENSZ-szel a klímaváltozás elleni harcban” sajtóközleményből kiderül, hogy opcionálisan választani lehet majd azt, hogy a konzol kikapcsolt állapotban kevesebb áramot fogyasszon, mint a jelenlegi modellek.

Ez azt jelenti, hogy „stand by” módban sokkal kevesebb energiát fogyaszt majd, ami ugyan egy háztartásban nem tűnik majd soknak, de a közlemény szerint egymillió felhasználónál már nagyjából ezer amerikai háztartás energiafelhasználását fedezné, bár az nem derül ki, hogy milyen hosszú ideig.

Fotó: iStock

Mind a PlayStationt, mind az Xboxot kritizálták már korábban, hogy nemcsak játék közben, de kikapcsolt állapotban, bedugva is sokat fogyasztanak. A 4-es konzolon később a Sony ezért javított is egy kicsit, már ami az energiafelhasználást illeti, de

még mindig elég sok áramot zabál még kikapcsolt állapotban is.

Bár kis változásnak tűnhet az energiahatékony mód, egyáltalán nem lesz az, ha annyit eladnak majd a PlayStation5-ből, mint amennyit a négyből sikerült – utóbbiból ugyanis nagyjából százmilliót használnak jelenleg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik