Gazdaság

Az átlagnyugdíjas bő 57 ezer forinttal kaphat többet 2020-ban

A Nyugdíjguru kiszámolta, mennyi lesz a nyugdíjkorrekció novemberben különböző nagyságú nyugdíjakra, és ezt is figyelembe véve mekkora ellátásra számíthatnak az érintettek 2020. januárjától.

Idén a nyugdíjakat 2,7 százalékkal emelték. A KSH jelzése szerint pedig január-augusztusban 3,4 százalékkal emelkedtek az árak. A két adat különbsége a novemberi nyugdíjkorrekció alapja. Az éves korrekció a novemberi nyugdíj 0,7 százalékának tizenkétszerese. Vagyis a novemberi nyugdíj 8,4 százaléka.

Íme, ez alapján mire számítsanak a nyugdíjasok novemberben, decemberben és jövő januárban:

  • A novemberi nyugdíjukkal/ellátásukkal együtt egy összegben megkapják az emelési különbözetet (= a novemberi ellátás 8,4 százaléka).
  • A decemberi ellátás összege nem emelkedik, hiszen a decemberre vonatkozó emelési különbözetet is megkapták a teljes évre számított és a novemberi ellátásukkal együtt folyósított egyösszegű különbözettel.
  • A 2020. januári ellátást két lépésben emelik a folyósítás előtt. Először megemelik az ellátás decemberi összegét a 2019. évre szóló emelési különbözet, vagyis a 8,4% egytizenketted részével, azaz 0,7%-kal, majd ezt követően a második lépésben az így megemelt összeget növelik meg a 2020. évre szóló költségvetési törvényben előrejelzett inflációs mértékkel, azaz 2,8%-kal.

A nyugdíjguru számításai szerint átlagnyugdíj (135 ezer forint) mellett

  • a januári ellátás 139 751 forintra fog emelkedni.
  • Éves szinten összesen 57 012 forinttal kaphat többet jövőre az átlagnyugdíjas.

Ennél több akkor lehet a jövő évi ellátás, ha jövő novemberben is lesz korrekció, mert magasabb lesz a január-augusztusi infláció, mint 2,8%.

Egy ötvenezer forintos nyugdíjnál ennél jóval szerényebb, mindössze 1760 forintos lesz a januári emelés, százezer forintosnál pedig havi 3520 forinttal lesz több jövőre a havi ellátás. Ha több nyugdíjkategóriára is kíváncsi, kattintson!

Ha a nyugdíjasokon múlna, ők másképp számolnák a nyugdíjkorrekciót:

Másképp számolnák a kiegészítő nyugdíjemelést
Nem akarnak tovább hitelezni év közben az államnak az idősek.

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik