Nagyvilág

Politikai vandalizmust emleget és távozik Boris Johnson minisztere

Lemondott a brit munka- és nyugdíjügyi miniszter – írta a BBC. Amber Rudd szombat este közzétett levelében élesen kritizálta a kormányt, és még a Konzervatív Pártból is kilépett a múlt heti zavaros események után.

A távozó miniszter lemondása fő indokaként azt írta, hogy noha jóhiszeműen állt munkába az új kormányban, többé már nem hisz benne, hogy a fő cél egy új brexit-megállapodás lenne. Mint írta, korábban úgy látta, hogy a megállapodás nélküli kilépésnek is szerepelnie kell a lehetőségek között, de csak azért, hogy ezzel nyomást tudjanak gyakorolni egy új szerződés érdekében az Európai Únióra. Ugyanakkor a kormány tagjakként úgy érzékelte, hogy a nagy többséggel elutasított no-deal brexit érdekében hatalmas energiákat mozgósít Boris Johnson, ám az EU-val folytatott tárgyalásokra nem.

Amber Rudd a miniszterelnöknek írt levelében egyenesen „politikai vandalizmusnak” nevezte a szerdán zajlott parlamenti eseményeket, amikor 21 konzervatív képviselő kiszavazott a kormánypárti frakcióból, hogy elkerülje a rendezetlen brexitet és az előrehozott választásokat. Johnson ezzel elvesztette parlamenti többségét, de válaszként kizárta 21 tárasát a frakcióból, köztük. Rudd szerint ez

támadás az alapvető tisztesség és a demokrácia ellen.

A miniszterelnöki hivatal csalódottságát fejezte ki a „tehetséges” miniszter távozása miatt, ám a kormányszóvivő szerint minden kormánytag arra esküdött fel, hogy „október 31-én elhagyják az EU-t, akármi is lesz”.

A héten egyébként Jo Johnson, Boris Johnson miniszterelnök testvére is lemondott parlamenti tagságáról és miniszteri posztjáról is. Ő azt írta, megtiszteltetés volt számára 9 éven át a parlamentben dolgozni, valamint három miniszterelnök minisztereként szolgálni, de az elmúlt hetekben feloldhatatlan feszültséget okozott számára a nemzeti érdekek és a családja iránti hűsége közötti vívódás, ezért inkább távozik a kormányból.

Kilép a kormányból Boris Johnson testvére
Jo Johnson a Twitteren jelentette be a döntését.

A most távozó Amber Rudd kilenc éve konzervatív képviselő. A népszavazás kampányában a maradás mellett érvelt, de aztán a kilépés végrehajtására vállalkozó Theresa May kormányában belügyminisztere lett.

Kiemelt kép: (MTI/EPA/Ciro Fusco)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik