Kultúra

A focidokuk csúcsa helyett imázsfilm lett a várva várt sorozatból

A Leeds United tavalyi idénye maga volt a filmkészítők álma: Marcelo Bielsa felkavarta az állóvizet a klub körül, egy év alatt annyi minden történt, mint korábban egy évtized alatt sem. Amikor kiderült, hogy az Amazon sorozatot forgat belőle, Russell Crowe narrátori közreműködésével, úgy tűnhetett, itt az ideális focidoku-sorozat. Ehelyett kiderült, mi a műfaj legnagyobb veszélye.

A sorozatok aranykora a futball-dokumentumfilmeket is elérte: az elmúlt két évben több futballklubról is készült a kulisszák mögé betekintést ígérő sorozat az Amazonon és a Netflixen, a The Guardian pedig már arról írt nemrég, hogy a focidoku-sorozatok izgalmai vetekszenek a Trónok harcával is. Ez persze túlzás, de a műfajban tényleg sok tartalék rejlik még, hiszen korunk igazi, közönség előtt zajló, nagy drámái szerencsére már a stadionokban történnek, nem pedig valami flandriai sártengerben vagy az Isonzónál. Sajnos arról már lemaradtunk, hogy egy filmes stábot beküldjünk Sebes Gusztáv taktikai értekezletére az angol-magyar előtt, vagy hogy belülről végigkövessük mondjuk a Manchester United nagy szezonját, amely az 1999-es, Bayern München elleni BL-döntővel végződik, és így tovább, de most végre eljutottunk oda, hogy egyes klubok már beengedik a stábokat a színfalak mögé, akár hónapokon keresztül is. A filmben rejlő PR-érték persze nagy szó, nem véletlenül a pénzkeresésben mindenkire köröket verő angol klubok figyeltek fel rá leginkább, és le is szerződtek a nagy streamingszolgáltatókkal. Készült ugyan sorozat a Juventus egy szezonjáról, most pedig a napokban mutatták be a Borussia Dortmund tavalyi idényéről készült Amazon-sorozatot is, de az angoloknál nemcsak ilyen sztárklubok vállalkoznak hasonlóra.

Ugyan tavaly elsőként a Manchester City százpontos szezonjáról mutatták be az All or Nothing című sorozatot, de a nagyobb feltűnést a jelenleg harmadosztályú Sunderlandről készült Sunderland ‘Til I Die keltette. Mert míg a nagy nemzetközi sztárcsapatok életében nehéz olyan istenigazából váratlan fordulatokba szaladni, a Sunderland esetében sikerült egy teljes összeomlást megörökíteni: a másodosztályba kiesett klubról azzal a szándékkal forgattak, hogy végigkövetik, ahogy visszajutnak a Premier League-be, ehhez képest tragikomikus szerencsétlenkedés következett, aminek végén a csapat kiesett a harmadosztályba. Ráadásul néhány szereplőről nem túl pozitív képet festett a sorozat: a nehéz sorsú, munkásosztálybeli szurkolóbázissal szemben hétről hétre nagy pénzeket felvevő, lábát lógató Jack Rodwell például ideális főgonosz, és ahogy a klubigazgató dühében káromkodik az irodájában, amikor nem sikerül eladni, az maga a nagybetűs dráma. De többen is panaszolták utólag, hogy nem tüntették fel őket jó színben a filmesek, viszont pont ez a garancia rá, hogy a néző valós feszültséget és konfliktusokat lát, amitől ugye egy dráma dráma lesz.

Régóta nem nyert semmit, mégis csodát várnak a futball utolsó romantikusától
A bizarr történetek egész sorát szállító Marcelo Bielsa a legnagyobb hatású aktív edző, most éppen a Leedsnél. Lehet, hogy végre nyer valamit?

A Take Us Home: Leeds United esetében ilyen sértődések nem lesznek, pedig a klub tavalyi szezonja tényleg igazi hullámvasút volt, mely megfilmesítés után kiáltott. Eleve egy alvó óriásról beszélünk, a hatvanas-hetvenes évek legendás csapatáról, mely még az ezredfordulón is a BL-ben szerepelt, azóta viszont nagyot fordult a világ, és már 15 éve hiába próbál visszakapaszkodni a Premier League-be. Tavaly nyáron aztán a klubvezetés gondolt egy nagyot, és kinevezte vezetőedzőnek azt a Marcelo Bielsát, aki a jelenleg aktív edzők között az egyik legnagyobb hatású szakember, hiába nincs tele trófeákkal a vitrinje. Ő pedig tényleg teljesen átformálta a klubot, a középszerűnek tartott játékosokat hetek alatt klasszisokká tette, és kevés új igazolással, sosem látott futballt játszva verték végig a Championship mezőnyét az idény első felében. Aztán azonban jöttek a nehézségek: először a kémbotrány, amely hetekig uralta a sportsajtót, és Bielsa rendhagyó sajtótájékoztatójával ért a csúcsra, ahol prezentációval ismertette, olyan részletesen feltérképezik az ellenfeleket, hogy ahhoz képest már semmiség, hogy még az edzéseikre is megfigyelőt küldenek. Majd a januári átigazolási időszakban tényleg az utolsó pillanatban ment a levesbe a Swansea szélsője, Daniel James leigazolása, és ezzel párhuzamosan a csapat teljesítménye is kezdett romlani, a végén váratlan vereségekkel csúszott le az automatikus feljutásról. De hátra volt még az Aston Villa elleni meccs, ahol Bielsa arra utasította a játékosait, engedjék gólt rúgni az ellenfelet a középkezdésből, mert nem fair módon szereztek vezetést, végül pedig jött a rájátszásban a kiütés a kémbotrány kirobbantójától, a Derby Countytól.

Fotó: Amazon/Eleven Sports

Ilyen eseménydús szezon nem minden évben adatik meg, itt viszont végig ott voltak a kamerák, és joggal reménykedhettünk valami tényleg emlékezetes sorozatban. Ehhez képest kaptunk egy szépen fényképezett imázsfilmet hat részben, mely tényleg tisztességesen végigköveti a Leeds 2018-19-es idényét, és mindenki szimpatikus benne, a futballistáktól kezdve a szurkolókon át a vezetőkig és a tulajdonosig.

Utóbbi például sokkal többet szerepel, mint maga Bielsa, ami nem a filmesek hibája, hiszen az argentin edző híres arról, hogy nem áll szóba újságírókkal a sajtótájékoztatóin kívül. Itt végül egy rövid monológ erejéig mégis kötélnek áll, de a sorozat nagy részében csak néha látjuk sétálni a folyosón, vagy éppen aggodalmas arccal a pálya szélén. Bátran mondhatjuk, hogy semmi újat nem tudunk meg róla a sorozatból, ellentétben Andrea Radrizzanival, a feltörekvő milánói üzletemberrel, aki nemcsak a Leeds United tulajdonosa, de a filmet készítő Eleven Sports kábelcégé is. Ennek ismeretében nem olyan meglepő, hogy Radrizzanit valósággal imádja a kamera: láthatjuk, ahogy a meccsen bosszankodik vagy örül, láthatjuk a szülei házában a gyerekkori fotóit, és láthatjuk a gyerekei és a felesége körében otthon. Megtudhatjuk, hogy mennyire fontos neki a klub, hogy mennyire jó fej a szurkolókkal, sőt, egyszer még egy gyerekkórházba is elkísérhetjük jótékonykodni – bátran mondhatjuk, hogy utóbbi jelenet a sorozat mélypontja.

Rajta kívül megkedvelhetjük a vezérigazgató Angus Kinneart és a klubigazgatót, a temperamentumos, spanyol Victor Ortát is, akiről azért sikerül elkapni egy emberi momentumot, amikor a Dan James-átigazolás kútba esése után a könnyeivel küszködve ront ki az irodájából. A játékosok is készségesen a kamera elé állnak, nem nagyon mond senki csúnyát a másikról, egyedül az ellenfelét színészkedve kiállíttató csatárt, Patrick Bamfordot cukkolják egyszer alig észrevehetően. Itt nincsenek olyan jelenetek, mint a Sunderland-sorozatban a szurkoló, aki majdnem összeverekszik Chris Coleman menedzserrel, az itt bemutatott fanatikusok csalódottak ugyan a vereségek után, de semmi olyat nem csinálnak, ami rosszat tenne a klub hírnevének. Pláne, hogy a sorozat egyik fő üzenete az, hogy az egész város a csapat mögött áll, és ők a legszenvedélyesebb szurkolók a világon (ugyanezt állította persze a saját szurkolóikról a Sunderland-sorozat is). Az pedig külön zavaró, hogy még a meccsrészletek sem eredeti kommentárral hallhatók, hanem egy utólag felmondott, steril kommentár kíséri az összefoglalókat.

Fotó: Amazon/Eleven Sports

Vannak persze jó dolgok is: az öltözőfolyosókon készült felvételeken láthatunk olyan jeleneteket, melyeket tényleg sehol máshol, így például azt, ahogy a Wigan menedzsere, Paul Cook rekedtre ordibálja magát a játékvezetőkkel. És persze itt van Russell Crowe, akit Leeds-szurkolóként sikerült megnyerni narrátornak, és az ő hangja végig ad a filmnek egy drámai alaphangulatot, még akkor is, amikor teljesen hétköznapi dolgokról beszél. Járt a stáb Bielsa sikereinek helyszínén, az argentínai Rosarióban, ahol ma is tömegek szurkolnak miatta a Leedsnek, megismerünk külföldi Leeds-szurkolókat (köztük három magyart is), és feltűnik sok mindenki, ám az alkotók tényleg kényszerpályán mozognak, hiszen bántóan hiányzik a főszereplő, Marcelo Bielsa. Az ő házába azonban nem jutunk be, ahogy az öltözőbe sem (talán ez a legfájóbb hiányossága a sorozatnak) és sajnos, amikor megszólal, akkor sem mond sok konkrétumot, csak azt, szereti a klubot, és sajnálja, hogy nem sikerült a feljutás. Sőt, azt is mondja egyszer, tudja, miben hibázott, de hogy ez mi volt pontosan, az sajnos megint csak nem derül ki a filmből. Ugyancsak adós marad a film azzal, hogy legalább megpróbálja megérteni, mi történt a csapattal, miért omlott össze látványosan a kiesőjelölt Wigan elleni meccsen, ahol hazai pályán (!), egy-nullás vezetésről (!!), emberelőnyben (!!!) volt képes veszíteni. Itt a filmben pedig csak megtörténik.

A jó hír azonban az, hogy lehet javítani: Bielsa a nyáron szerződést hosszabbított, a csapat kicsit átalakult, de állítólag a vezetők teljesítették a kívánságait, és most, öt forduló után a Leeds vezeti a tabellát, parádés futballal, akárcsak tavaly. Senki ne higgye azonban azt, hogy sima lesz az út, sőt, Bielsát és a klubot ismerve biztosak lehetünk benne, hogy az idei szezonban is lesznek bukkanók bőven. Mondanám, hogy talán nemcsak Bielsa, de a készítők is tanulnak majd a hibákból, de félő, hogy a megbízóik teljesen elégedettek ezzel a mostani sorozattal így, ahogy van. És félő, hogy a tulajdonosok nem is fognak másként tekinteni a filmre, mint propagandaeszközre, egy Sunderland ‘Til I Die csak véletlenül készülhet el ma már. Remélhetőleg nem lesz a focis dokusorozatok jövője, mert ebben a műfajban sokkal több van egy PR-rel vegyített korrekt idényösszefoglalónál.

Take Us Home: Leeds United, 2019, 6 rész, Amazon. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik