Sport

Babos Tímea nagy csata után ment tovább a US Open selejtezőjében

Babos Tímea két órán át csatázott Kurumi Narával az amerikai nyílt teniszbajnokság (US Open) selejtezőjének első fordulójában, de végül kicsikarta a továbbjutást.

A világranglista 112. helyén álló magyar teniszező rendkívül magabiztosan, mindössze fél óra alatt leütötte pályáról ellenfelét az első játszmában, de Nara alaposan felszívta magát a továbbiakra. A japán játékos a második szettben kimutatta foga fehérjét. Egyik teniszező sem rontotta el az adogatását 2:2-ig, utána viszont Babos kétszer, Nara pedig egyszer, így innentől lépéselőnybe került és 6:4-re be is húzta a játszmát.

A harmadik szett is fordulatosra sikerült, egy-egy elveszített adogatás után megint 2:2-ig egyenlő volt az állás, ám ezután Babos brékelt és ellépett 5:2-re. Innen még mgpróbált visszajönni a japán, de már nem tudott és végül kereken két óra alatt eldőlt, hogy a magyar teniszező lép tovább. A következő körben a spanyol Lara Arruabarrena-Vecino lesz majd Babos ellenfele.

A nap folyamán egy másik magyar is pályára lépett, de Bondár Anna nem járt sikerrel és 6:3, 6:1-re kikapott Hailey Baptiste-től.

Eredmények – US Open, női egyes, selejtezők, 1. forduló

Kurumi Nara (japán)–Babos Tímea 1:6, 6:4, 3:6
Hailey Baptiste (amerikai)–Bondár Anna 6:3, 6:1

Kiemelt kép: EDUARDO MUNOZ ALVAREZ / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik