Nagyvilág

Csak azt tette, mint Trump, de őt kirúgták

A benzinkutast azért bocsátották el, mert visszaküldött a szülőhazájukba latin-amerikaiakat.

A benzinkút Chicago külvárosában van. Az amerikai kútkezelő kiszolgálás közben még kedden keveredett szóváltásba latin-amerikai nőkkel. Először csak felmentették a munkavégzés alól, majd miután a kamera felvételét visszanézték, elbocsátották.

A benzinkutas éppen azt tette, amit Észak-Karolinában a tömeg Donald Trumptól követelt.

Küldd őt haza!

Ezt skandálták a gyűlésen, amelyen az elnök újraválasztásáért kampányolt. Trump közönsége Ilhan Omar, szomáliai születésű kongresszusi képviselőnő hazaküldését szorgalmazta lelkesen. Trump a skandálásról azt mondta, hogy

nem örült neki, nem ért vele egyet és természetesen megpróbálja leállítani az ilyesmit jövőbeli gyűléseken.

Szerinte most is próbálta, azért kezdett hamar a beszédébe, hogy elhallgattassa a tömeget, ám a videók alapján 13 másodpercig meg sem próbált csendet teremteni.

Az MTI emlékeztet rá, Ilhan Omar egyike annak a négy demokrata képviselőnek, akit vasárnap Trump Twitter-bejegyzésben – név nélkül, de könnyen beazonosíthatóan – lényegében hazaküldött. Mint írta, egyes képviselőknek, akik bírálják a kormányt, vissza kellene menniük abba az országba, ahonnan származnak.

Az elnök Twitter-bejegyzésben szereplő négy demokrata politikus közül három az Egyesült Államokban született. Ilhan Omar még 1992-ben, a szomáliai belháborúból menekültként érkezett az Egyesült Államokba.

Trumpot rasszista üzenetei miatt a képviselőház elítélte, de az elnök felmentésére irányuló alkotmányos eljárás (impeachment) elindítását szerdán elutasították.

Trump a rasszistákra hajt, a szavazói pedig élvezik
Az amerikai elnök már nem is próbálja rejtegetni, hogy a rasszisták szavazataira hajt.

Kiemelt kép: MTI/AP/Gerry Broome

Ajánlott videó

Olvasói sztorik