Ha a legutóbbi három Fidesz-kétharmadból nem derült volna ki egyértelműen: van szerepe annak, hogy egy választást milyen arányban nyer meg valaki, de csak korlátozott. A Fidesz például mondhatja, hogy Európa legsikeresebb jobboldali pártja, de így sem tudja megakadályozni azt, hogy elbukjanak az Európai Parlament bizottságaiban vezető posztokra jelölt emberei.
Ez úgy jön ide, hogy soha nem volt olyan gyenge felhatalmazással megválasztott vezetője az Európai Bizottságnak, mint a kedden megválasztott német Ursula von der Leyen, aki politikustól ritkán látható megkönnyebbüléssel vette tudomásul, hogy átcsúszott az EP szűrőjén. A megválasztásához 374 szavazat kellett, ő pedig 383 voksot kapott, ami tehát csak kilenccel több, mint amennyire szüksége volt.
Annál is inkább, mert a három nagy pártcsalád elvileg támogatta a 60 éves volt honvédelmi minisztert, a német kereszténydemokraták egyik vezető politikusát, nekik pedig összesen 444 szavazatuk van az Európai Parlamentben. Az őt jelölő Európai Néppártból elvileg mindenki megszavazta, ahogy a liberálisok közül is, így máris körülbelül 280 szavazata volt. Tudni lehet, hogy Matteo Salvini olasz belügyminiszter Ligája, a szintén olasz 5 Csillag Mozgalom és a lengyel kormánypárt is támogatta a nagy pártcsaládokon kívülről, és nekik szintén sok mandátumuk van. Így valószínűsíthető, hogy a szociáldemokrata frakció 154 szavazatából körülbelül csak a harmadát kapta meg von der Leyen.
A szocdem frakcióban mindenkinek a saját belátására bízták, hogyan szavaz. Főleg Angela Merkel koalíciós társai, a német szociáldemokraták ellenezték von der Leyen megválasztását, de a törést jelzi, hogy a magyar képviselők közül a DK négy embere megszavazta, míg az MSZP-s Ujhelyi István elutasította a CDU-s politikus megválasztását a bizottság élére. Ő csak egyike volt a két magyar képviselőnek, aki nemmel szavazott, a másik Gyöngyösi Márton volt a Jobbikból – a Fidesz és a Momentum képviselői a DK-sokhoz hasonlóan igennel szavaztak.
Von der Leyen igyekezett meggyőzni az eleinte tartózkodó frakciókat arról, hogy érdemes őt a bizottság elnökének választani. Ez a munka bizonyos tekintetben kifizetődött, ugyanis Salvini pártjának szavazatai nélkül sem lenne a bizottság megválasztott elnöke. Az olasz belügyminisztert több dolog is meggyőzhette, de a legfontosabb valószínűleg a menekültek újraelosztására tett ígéret volt, hiszen Salvini soha nem értett egyet a többi szélsőjobbos kormánnyal, és például Orbán Viktor ellenében is szerette volna, ha a tagállamok elosztják egymás között a menekülteket.
A Zöldek frakciója ismét megmutatta, hogy talán a legjobban menedzselt csoport az EP-ben. Miután kiderült, hogy messze nem elégedtek meg azzal, amit von der Leyen ígért nekik, ők jelentették be elsőnek, hogy nem támogatják a jelöltségét. A bejelentés utáni napokban azon dolgoztak, hogy von der Leyen megválasztását a szélsőjobb sikerének tüntessék fel, és végül valószínűleg tényleg a szélsőjobbosok szavazataival nyert.
A von der Leyen megválasztása körüli vita nagy része nem arról szólt, hogy ő maga alkalmas-e a bizottság vezetésére. Voltak ugyan botrányok körülötte szép számmal, de tapasztalt CDU-s miniszterként, Merkel egyik legfontosabb szövetségeseként a nagy többség azért alkalmasnak tartotta. A vita és a meglepően kevés támogató szavazat abból fakadt, hogy von der Leyen soha sehol nem pályázott nyilvánosan, választók előtt az EU vezetésére, mégis ráerőltette őt a parlamentre a tagállamok vezetőiből álló Európai Tanács.
Az EP-választás előtt a parlament megpróbálta elérni, hogy a csúcsjelölti rendszer Jean-Claude Juncker megválasztása után ismét működjön. Ám a jelölt, akit a Néppárt küldöttei választottak, alkalmatlannak bizonyult erre a feladatra. A bajor Manfred Weber frakcióvezetőként a jobboldali pártcsaládon belül nagyon erős volt, ezért komoly támogatást szerzett. A csúcsjelölti rendszerben amúgy is a saját hatalmának korlátozását látó tanácsot azonban nem győzte meg a semmiféle kormányzati tapasztalattal nem rendelkező Weber. Ha a Néppárt a csúcsjelölt kiválasztásakor nem Webert, hanem az ellenfelét, Alexander Stubbot jelöli, most egészen más lehetne a helyzet. Mert bár a volt finn miniszterelnök nagy többséggel elveszítette a Néppárton belüli előválasztást, lehet, hogy a konkrét jelölést megnyerte volna.
Von der Leyen megválasztása megmutatja azt a frusztrációt, amit az EU demokratikus rendszerének működése okoz. Ez egy bonyolult szervezet, ami épp a minél szorosabb föderális együttműködés folyamatain megy keresztül. Az EU gazdasági közösségből folyamatosan alakul át valódi politikai közösséggé. Ha nem így lenne, vajon miért érdekelne ennyi embert az, hogy ki lesz egy gazdasági érdekszövetség végrehajtó hivatalának vezetője?
De az a demokratikus deficit, amit a szervezet vezetőinek megválasztásakor látunk, lassítja ezt a folyamatot. Ezért alakult ki az az abszurd helyzet, hogy még von der Leyen is megígérte, hogy 2024-re meg fogja erősíteni azt a csúcsjelölti rendszert, amelynek most segített az elbuktatásában.
A csúcsjelölti rendszer ugyanis alapvetően működőképes, minden hibája ellenére. Az Európai Bizottság elnökét nem közvetlenül választjuk, de például a magyar miniszterelnököt sem. Csak tudjuk, hogy ha elég szavazat megy a Fideszre, akkor Orbán lesz a miniszterelnök.
Von der Leyen gyenge felhatalmazása egy dolgot biztosan jelent: több vitát a parlamentben. Ezt viszont erősebb felhatalmazás esetén is nehéz lett volna elkerülni, mert errefelé megy az európai politika. Megosztottabb, átpolitizáltabb, átláthatóbb és demokratikusabb az EU működése, mint korábban bármikor. A vita pedig jó dolog.
Magyar szempontból kifejezetten fontos lehet, hogy a Fidesz nélkül Ursula von der Leyen nem lenne a bizottság elnöke. Orbán Viktor számára alapvetően komoly bukás az új uniós felállás, de van benne mozgástér. Noha von der Leyen programjának nagy része tökéletesen ellentétes azzal, amit a Fidesz képvisel, de pont olyan embernek tűnik, akivel meg tudnak majd egyezni. Természetesen akkor, ha a Fidesz közelségével nem veszít nagyobbat, mint azzal, ha elengedi a magyarok kezét.
Kiemelt kép: Koszticsák Szilárd /MTI
