David Beaton bíboros, Skócia lordkancellárja rövid pályafutása alatt sok ellenséget szerzett. Az elvakult katolikus Beaton az 1540-es években gyűjtött ellenségei közül messze a leghatalmasabb VIII. Henrik angol király volt. A bíboros állt ellen leghatékonyabban Henrik kísérleteinek, amikor az nagyobb befolyást akart szerezni Skócia fölött, és ő segített a pápai követnek, Grimaninak, hogy megússza a király embereinek emberrablási kísérletét, amikor Skóciába hajózott. 1546 tavaszán Beaton nyíltan szembeszegült az angol uralkodóval, és ennek véres következményei lettek. Május 29-én hajnalban 17 bérgyilkos, akiket titokban Henrik pénzelt, betört a St. Andrew Castle-ba, hogy móresre tanítsa Beatont.
Nem sokkal később az egyik ablakból kilógatták Beaton megcsonkított holttestét; karjához és lábához lepedőket kötöztek. Megalázó vég volt ez Skócia leghatalmasabb emberének. Henrik ragaszkodott hozzá, hogy az ő szerepét tartsák titokban, és kegyes képmutatással kijelentette, hogy
ilyen ügyek nem illenek a királyokhoz.
Lelkesedett az összeesküvésekért
Beaton nem az első és nem is az utolsó áldozata volt Henriknek, aki könyörtelenül üldözte azokat, akiket árulóknak és ellenségeknek tartott – ami részint a zavaros vallási helyzetből, részint abból származott, hogy a Tudor-ház trónigénye jogilag ingatag volt. Az 1530-as években Henrik kiterjesztette a felségárulási törvény hatályát, hogy megbüntethesse mindazokat, akik bírálták őt, vagy ellenezték a király vallási felsőbbségét, feleségválasztását, illetve a feleségei és bármilyen királyi leszármazottja státuszát.
Emiatt több százan haltak meg. Uralkodása hátralevő részében Henrik kevés figyelmet fordított az unalmas diplomáciai protokollra, vagy a királyi méltóságra, amikor a koronája vagy az ambíciói elleni fenyegetések semlegesítésére volt szükség. Ez magyarázza az összeesküvések és a titkos akciók iránti lelkesedését.
Henriknek valószínűleg köze volt ahhoz a vakmerő összeesküvéshez, amelyben skót területen elrabolták és Londonba hurcolták unokaöccsét, V. Jakab skót királyt (1513–1542). Beaton bíboros brutális megöletése megerősítette az angol királyt abban, hogy jó úton jár, amikor gyilkosságokat rendel el a határtól északra. Henrik titokban vívott háborúja azok ellen, akiket az állam ellenségeinek gondolt, nem kizárólag Skóciára szorítkozott. Az európai szárazföldön még vehemensebben igyekezett leszámolni politikai ellenfeleivel.
A király halállistája
Fő célpontja Reginald Pole bíboros volt, aki a Rómával való szakítást követően aktívan munkálkodott azon, hogy Anglia visszatérjen a pápa fennhatósága alá. A király fekete bárányaként ő volt a „legnagyobb áruló”, ahogyan Henrik nevezte; Pole számos esetben menekült meg attól, hogy az angolok elrabolják vagy megöljék, és története távolról sem volt egyedi eset. Amikor 1533 és 1546 között az angol reformáció erőteljes lendületet vett, körülbelül 130, a hagyományos vallást követő egyházi személy és laikus menekült el Angliából. Henrik attól tartott, hogy „az ilyen embereknek lehetőségük lesz kimunkálni az árulást” a tengeren túl, ezért utánuk küldte embereit, hogy vadásszák le őket.
Ez azt jelentette, hogy a Robert Brancetourhoz hasonló embereknek folyamatosan ébernek kellett lenniük – Brancetour Pole segítője volt, és ezt írta jelentésében:
most Itáliában vagyok, figyelem a király pusztító ténykedését [és meggyőzöm] a hercegeket, hogy gyűjtsenek hadat a király ellen.
1539 decemberében Henrik egyik diplomatája, Sir Thomas Wyatt megtudta, hogy Brancetour Párizsban van V. Károly spanyol király kíséretében, aki hivatalos látogatást tett Franciaországban. Wyatt megkérte I. Ferenc francia királyt, hogy rendelje el Brancetour kiadatását. Ferenc beleegyezett, és utasította egyik tisztviselőjét, hogy legyen Wyatt segítségére a letartóztatás során.
Wyatt tőrbe csalta áldozatát, de diadala nem tartott sokáig. Brancetour váltig állította, hogy ő V. Károly szolgálatában áll, és követelte, hogy a felügyelő vigye őt a spanyol királyhoz. A francia tisztviselő a diplomácia mélyvizében találta magát, és elment, hogy új utasításokat kapjon.
Közben V. Károly nem mondta ki nyíltan, hogy beleegyezik Brancetour kiadatásába, mondván, miután visszatér Spanyolországba, megfontolja, hogy bármilyen egyezmény alkalmazható-e ebben az esetben. Másnap reggel a franciák szabadon engedték Brancetourt, és ő Rómába ment, hogy találkozzon Pole-lal.
Sikertelen volt a megelőző csapás
Mivel az árulók dühítően cselesnek bizonyultak, határozottabb megoldásokra volt szükség. A király bosszújának vészjósló eszköze egy titokzatos olasz zsoldos, da l’Armi ezredes lett. Henrik hivatalosan azért bérelte fel da l’Armit, hogy zsoldos katonákat toborozzon. A valóságban az volt a küldetése, hogy megölje Henrik gyűlölt ellenfelét, Reginald Pole-t.
Da l’Armi 1545 januárjában érkezett Velencébe, ugyanakkor, amikor a velencei magisztrátus négy festményt rendelt a Rialto híd közelében álló palotájukba. Az egyik Az ártatlanok lemészárlása volt, amely a Heródes katonái által elkövetett gyermekgyilkosságokat ábrázolja. A képen egy csinos, szakállas alak látható, aki hidegvérrel nézi a vérontást. Mellette, az egyik csatlósnál lévő pajzson a da l’Armi család címere látszik.
A Vatikán titkosszolgálati hálózata nemsokára felfedezte da l’Armit Velencében, és azt is, hogy mi a valódi küldetése. A katolikus hatóságok felbéreltek egy 13 főből álló csapatot, hogy öljék meg da l’Armit, mielőtt Pole közelébe jut. A megelőző csapás nem járt sikerrel, és da l’Armi tovább tevékenykedhetett.
1545 májusára a 77 éves III. Pál pápa meglehetős aggodalommal újságolta Francesco Venier-nek, Velence Vatikánba küldött követének, hogy da l’Armi „rettenetes bűntényt” tervez, és várja Henrik egyik személyes szolgálatára rendelt nemesét, aki 12 napon belül utasításokat hoz neki. A pápa hozzátette:
Közelről látjuk ezt a gazembert. Ezer halált megérdemel… Anglia királya… eretnek, rosszban sántikál… A tanács ülésezik [Trentóban]. Ott van Pole bíboros, akinek elrablását elrendelhették ezek a banditák, vagy valami baljós dolgot terveznek ellene.
Henrik halála megoldotta a dilemmát
Amennyiben da l’Armi úgy próbált meg kitérni üldözői figyelme elől, hogy illegalitásba vonult, nem járt sikerrel. 1545 augusztusában összetűzésbe került a velencei éjjeli őrséggel, ami az egyik őr súlyos sérülésével végződött – és ezért a bűntettért halál járt. Da l’Armi csak azért kerülte el a sorsát, mert Harvel meggyőzte a velencei hatóságokat, hogy a velencei kereskedők angliai „értékes befektetéseit” megvédendő visszakozzanak. Aztán felfedezték, hogy da l’Armi bűnözőket bérelt fel egy zsoldos parancsnok, Curio Bua gróf megölésére Trevisóban.
1546 novemberében Mafio Bernardót, az olasz kereskedelmi bankárt 18-szor szúrták meg, és meghalt. Bernardo vérfoltos zekéjében találtak egy levelet, amit da l’Armi adott a gyilkosoknak, akiket ő „közeli bajtársainak” nevezett. Henrik bérgyilkosa eddig büntetlenül csonkított meg és gyilkolt embereket, de kezdett leáldozni a szerencséje. Da l’Armi újból elhagyta Velencét, és 1547 januárjában egy fényűző ünnepségen vett részt Milánóban. Bár maszkot viselt, felismerték és elfogták. A velenceiek megkapták az emberüket. Vajon a reálpolitika megakadályozta a velenceieket, hogy kivégezzék da l’Armit?
Henrik 1547 januárjában bekövetkezett halála eldöntötte a kérdést. A félelem, hogy Henrik felbontja a szövetséget a városállammal, ha nem jól bánnak da l’Armival, az angol királlyal együtt elenyészett – és így 1547 májusában da l’Armit a Szent Márk térre kísérték, és lefejezték.
A teljes cikk a BBC History legújabb, 2019. júliusi számában olvasható.
