Belföld

Már az országhatárnál van a Viking Sigyn

Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtökön újra elindult Magyarország felé a Viking Sigyn szállodahajó, amely nekiütközött a Duna budapesti szakaszán a Habelány sétahajónak, ami ennek következtében elsüllyedt.

A Vessel Finder portál szerint a hajó a bős-nagymarosi vízlépcsőnél kötött ki, közvetlenül a magyar határ mellett Szlovákiában, így az sem elképzelhetetlen, hogy akár már hétfőn beér hazánkba.

Eredetileg azzal számoltak, hogy csütörtök éjjel érkezik meg fővárosunkban a Viking Sigyn.

Hogy miért jön Budapestre, arról nincs pontos információ, de a dél-koreai külügyminisztérium többször kérte a magyar kormánytól, hogy foglalják le a Viking Sigynt, amit a magyar hatóságok arra hivatkozva engedtek útnak, hogy minden szükséges bizonyítékot begyűjtöttek. Azt egyelőre nem tudni, hogy most utasokat hoz-e, vagy épp a nyomozás miatt tart újra Magyarországra a szállodahajó.

Megírtuk, a dunai hajótragédia miatt vasárnap elrendelték a légtér korlátozását a Duna felett egy adott szakaszon. A folyó vízszintje lassan, de csökken. Már a baleset huszadik áldozatát is megtalálták a hatóságok.

A dunai hajókatasztrófával kapcsolatos legfrissebb cikkeinket ide kattintva találja.

Megkopasztották a hajóbaleset miatt Budapestre utazott dél-koreai újságírót
Az átvert újságíró a csaló után sietett, feltartóztatta, a magyar rendőröknek így nem volt nehéz dolguk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik