Utunk elején még az esőre, utunk végén pedig leginkább a napsütésre panaszkodhattunk. Már kicsit le is égtünk, mikor vasárnap reggel elindultunk Rohoncból (Rechnitz) hosszú, közel 50 kilométeres bringautunkra a Csatár-hegyekig (Tschaterberg), majd vissza.
Az út változatos, dimbes-dombos tájakon vezet át, hol erdők, hol szőlőtőkék, hol mezők között haladtunk keresztül. Az esős-szeles május után a 25 Celsius-fokos június eleje szinte kánikulának hatott, még szerencse, hogy út közben több településen is van lehetőség a pihenésre. Mi a pözsönyi (Badersdorf) Aloisia’ Mehlspeisstuben cukrászdában álltunk meg, a hely leginkább az esküvői süteményekről híres, mi a hőség miatt viszont inkább a fagylaltot választottuk. Nem csalódtunk.
A környéken tekerve az fogalmazódott meg bennem, hogy a mediterrán Ausztriában, de minimum az osztrák Balaton-felvidéken járunk.
Igyekeztünk a kerékpárutat követni, de itt-ott egyszerűen nem tudtuk megállni, hogy ne térjünk le: hol egy jó kilátóhely, hol égy régi pince terelt le minket az útról –még szerencse, hogy a helyiek segítőkészek, ha az elvesztett út kereséséről van szó).
A legszebb látvány Németlövő-Csejke (Deutsch-Schützen-Eisenberg) dombjairól nyílik (például a Weinblick Aussichtsplattform kilátóhelyről), a környéken több pince is található, ahol az ember hosszan elidőzhet egy pohár mellett.
A mediterrán hangulat leginkább a Gyepűfüzes és Csejke közti Csatár dombjainak környékén csúcsosodik ki. Itt húzódik a Csaterberg pincesora, ahol több mint száz éves építményeket is szép számmal találni.
Hosszú utunk végén fáradtan tértünk vissza Rohoncba. Sok időnk nem volt pihenni, leadtuk kerékpárjainkat, és indultunk is tovább burgenlandi utunk utolsó állomásához: a lékai (Lockenhaus) várhoz, a magyar Dracula, azaz Báthory Erzsébet egyik kedvelt kastélyához.