Közélet

Kisöprik saját padlásukat a NER építőipari moguljai

A NER kötelékébe sorolt üzletemberekhez tartozó építőipari cégek közül többnek rekordéve volt a tavalyi.  A legnagyobb építőipari cégek (a top 9-et gyűjtöttük össze a NER világából a frissen beadott beszámolók alapján) közel 59 milliárd forintnyi adózott profitot termelek, és ebből az összegből csupán egyetlen milliárd forinot hagytak bent a tulajdonosok, miközben majd 58 milliárd forintot osztalékként kivesznek a vállalataikból. Egy évvel korábban még az elért nyereség egyharmadát bent hagyták a cégeikben.

Most olyan, mintha minden fillért biztonságban akarnának tudni.

 

A profit hazavitelét a tavaly nyáron újra a NER kötelékébe visszatért Közgépnél maxolták ki. (Simicska Lajostól Mészáros Lőrinc üzlettársához, Szíjj Lászlóhoz került a vállalat.) Mivel az Orbán Viktorral való összeveszés után kikerült a pikszisből a Közgép, és az előző uniós ciklus projekjei is kifutottak, 2017 és 2018-ban alig állt pénz a házhoz, az adózott profit pedig szinte teljesen elolvadt, tavaly alig 30 millió forintot tett ki, a NER-birodalomban való visszacsatlakozás után a korábban a cégben hagyott nyereséget most egyszerre bezsebeli az új tulajdonos.

A számokból még az tűnik ki, milyen brutális haszonkulcsot biztosít a NER-hez való tartozás. A kilenc legnagyobb cég 529 milliárd forintos forgalma mellé társul az 59 milliárdos adózott nyereség, vagyis átlagosan bő 10 százalékos árbevétel-arányos nyereséget lehet szakítani ilyen hatalmas volumen mellett.

A jövő pedig még fényesebbnek néz ki. Óriási projekteken dolgoznak ezek a cégek, eléga már 200 milliárd forintosra hízott Puskás stadionra, a debreceni új BMW-gyárra gondolni, vagy arra emlékezni, hogy a Mészáros Lőrinc-féle, száznál is több vállalatot magába foglaló birodalom két ékkövének milyen megbízásai vannak. A vasútépítésen jeleskedő R-Kord Kft.-nek már most bő 100, a gátak, víztározók, hulladékkezelő és -gyűjtő rendszerek építésben, csatornázásban, útépítési munkákban is aktív Mészáros és Mészáros Kft.-nek 220 milliárd forintnyi megbízása van.

Ezektől aligha független, hogy a családok évében Orbán Viktor apjának, idősebb Orbán Győzőnek a cégei (amelyek közül vannak, amelyek a nagy építőipari beruházásokban vesznek részt alvállalkozóként), több mint 2 milliárd forintot fialtak.

Orbán Győző cégei több mint 2 milliárdot fialtak a Családok Évében
Legalább 1,3 milliárd forintnyi osztalékkal gazdagodott a miniszterelnök apja, akinek Mészáros közpénzes munkáiból is jutott.

Mészáros Lőrinc vejének, Homlok Zsoltnak a cégei is felfutóban vannak:

4143 milliós hasznot termeltek Mészáros vejének cégei
Már tavaly megvolt az első milliárdja.

Egyesével pedig így néz ki az érintett cégek tavalyi éve.

Duna Aszfalt:

A magyar építőiparban soha nem látott egy éven belüli árbevétel-növekedést produkált a Duna Aszfalt a tavalyi évben – számolt be a G7, ugyanis Szíjj László cége 129 milliárd forintra tett szert 2018-ban. Ezzel a saját, 124,5 milliárdos rekordját döntötte meg. Ilyesmire még a Közgép sem volt képes annak idején.

A Duna Aszfalt ilyen szép forgalom mellett az adózott eredményre se lehet panasza, az 18,6 milliárd forint lett, így jogosan jutalmazzák a részvényeseket 13 milliárd forintos osztalékkal.

Közgép:

Kisöprik a Közgép padlását, 8 milliárdos osztalékot vesznek ki
A kormányközelbe visszatért építőipari cég már csak árnyéka egykori önmagának, de még van benne pénz.

Magyar Építő:

Megtriplázta a nyereségét a Puskás Stadiont kivitelező Magyar Építő
Oligarcha-recept: a bevételnél csak a profit nőhet jobban.

Market Zrt.:

Orbánt reptette, 138 milliárdos forgalmat csinált a cége
Garancsi István és Orbán Viktor kötélbarátok, de gazdasági kapcsolatuk nincsen.

Mészáros és Mészáros Kft.:

Rekordbevétel, rekordprofit, rekordosztalék a Mészáros és Mészárosnál
Az utolsó fillér nyereséget is kiszedik a cégből.

R-Kord Kft.:

Hatalmasat szakított a Mészáros-birodalom egyik ékköve
A vasútépítő cégében rekordközeli forgalom, 5 milliárd forintot ki is vesznek a nyereségből.

V-Híd:

2018-ban olyan jól futott a szekér a V-Híd Zrt.-nek, hogy nagyjából 13 milliárd forintot vett ki Mészáros Lőrinc és felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix cégéből. A vasútépítéssel foglalkozó vállalkozás mérlegét az Mfor nézte meg, és azt találták, hogy a V-Híd tavaly 46 milliárd forintos árbevételt termelt, 5,3 milliárd forintos nyereség mellett.

Nem csoda, ha ilyen teljesítmény mellett a cég kölcsön tudott adni 5,79 milliárd forintot a tulajdonosoknak, azaz az Mészáros-házaspárnak, és még 7 milliárd forint osztalékot is fizettek.

WHB:

A megszokottnál szerényebb tempóban növekedett a győri vállalkozó, Paár Attila érdekeltségében álló West Hungária Bau Kft. 50 milliárd forint árbevétele alig 9 milliárddal gyarapodott szemben a Mészáros cégek duplázásával. Jobban nőtt a forgalomnál a profitja, adózás után 7,33 milliárd forintot könyvelt és ez 2,3 milliárddal több a 2017-es eredménynél. A nyereségből 4 milliárd forintot vesznek ki osztalék formájában, nem söprik le a padlást olyan pánikszerűen, mint a Mészáros-cégeknél. Igaz, a pénzkivétnek korlátot szabnak a finanszírozó bankok előírásai, a taggyűlésen elhangzottak szerint az MKB Zrt. és az Unicredit Zrt., eszerint például a az osztalék nem lehet több az az adózott eredmény 50, illetve 60 százalékánál.

Paár Attila, 43 milliárd forint becsült vagyonnal a 29. a milliárdosok listáján, és a miniszterelnöki vej, Tiborcz István üzlettársaként is szokták emlegetni. Üzletel is vele, neki adta el az Andrássy úti Weiss-villát, amiből Tiborcz butikhotelt épít.

Fő cége egyre másra kapja az állami megrendeléseket, olyan nagy közpénzes munkákban vesznek részt, mint a Bozsik Stadiont 11,7 milliárd forintos építkezése vagy az Operaház 15,5 milliárdos rekonstrukciója. Nemrég jött a hír, hogy 1,8 milliárd forintos beruházással lakatosüzemet építenek Pakson, amelyet a kormány 900 millióval támogat.

ZÁÉV:

Az idén januárban, a Talentis Group Beruházás-szervező Zrt.-vel szerezte meg a stadionépítésekkel ismertté vált ZÁÉV Zrt.-t tuladonló Pannonspeed Pro Kft.-t Mészáros Lőrinc. A vállalkozást már korábban a felcsúti milliárdos környékén emlegettek, ezzel azonban teljesen hivatalossá vált a kapcsolat. A cég pénteken nyilvánosságra hozott mérlegbeszámolója szerint 2018-ban a ZÁÉV megduplázta forgalmát és 71,9 milliárdos nettó értékesítéssel, valamint a 5,6 milliárdos adózott eredménnyel zárt. A cégből a teljes nyereséget kiveszik és még az eredménytartalékhoz is hozzányúlnak: 8 milliárdos osztalékot fizet a ZÁÉV tulajdonosainak.

Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: MTI /Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik