Gazdaság

Megtriplázta a nyereségét a Puskás Stadiont kivitelező Magyar Építő

Korábban a témában:

Egészen pontosan megduplázta az árbevételét a Magyar Építő Zrt., friss mérlege szerint 49 milliárd forint volt a forgalma tavaly, míg 2017-ben 24,5 milliárd forintot könyvelt el.

A nyeresége ennél is jobban, 1,2 milliárd forintról 3,67 milliárdra nőtt, és ebből 2,5 milliárd forint osztalékot vehetnek ki

a tulajdonosok, azaz a Tiborcz István üzlettársaként számon tartott Paár Attila milliárdos érdekeltségébe tartozó  WHB Befektetési Kft., illetve a Szeivolt család cége, az Építő-és épületkarbantartó Zrt.

Magyarország legpatinásabb építőipari cégének nyerőszériája 2015-ben kezdődött, amikor átvette a társaságot a Körösaszfalt, amely mögött akkoriban még Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos, illetve üzlettársa, a Duna Aszfalt-tulajdonos Szíjj László sejlett fel. Ekkoriban a Magyar Építő bevétele még az 5 milliárd forintot sem érte el, mióta azonban a NER-oligarchák menedzselik, évről évre megduplázza a forgalmát.

A folytatás is borítékolható, hiszen olyan nagy munkák részese, mint a várhatóan novemberre elkészülő Puskás stadion 200 milliárd forintosra hízott állami beruházása.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.