Balázs Péter, a rövidesen a Michel Barnier mellé a regionális politikai területre kerülő magyar biztos sem állíthatott volna össze “pofásabb” csomagot, mint leendő francia kollégája, amikor utóbbi a múlt héten átfogó javaslatot tett az Európai Unión belüli fejlettségbeli különbségek
kiegyenlítését szolgáló kohéziós politika reformjára. A kétsebességes Európától rettegők megnyugvására szolgálhat, hogy az úgynevezett “harmadik kohéziós jelentés” szerint az Európai Bizottság a jövőben is a legszegényebb országokra és térségekre kívánja koncentrálni az évente több tízmilliárd eurót kitevő felzárkóztatási támogatások zömét.
Ráadásul Brüsszel a magyarok orra előtt is méretes mézesmadzagot húz el, hiszen – egy, a Figyelő birtokába került bizottsági számítás szerint – 2007 és 2013 között 24,6 milliárd euró (jelenlegi árfolyamon számolva több mint 6 ezer milliárd forint) támogatást helyez kilátásba regionális fejlesztést célzó programokhoz és beruházásokhoz. Tegyük hozzá, ez még mindig nem éri el a GDP 4 százalékát, vagyis a maximális összeget, amelyet egy ország az uniós szabályok szerint területi és fejlesztési segélyként kaphat.
Álom
Az éves átlagban 3,5 milliárd eurót tartalmazó pénzes boríték magyar tisztviselők legmerészebb álmait is felülmúlja. A korábbi becslések “csak” 3 milliárd euróról szóltak. Az összeg nagyságának érzékeltetéséhez elegendő emlékeztetni arra, hogy 2004 és 2006 között három év alatt kevesebb mint 3 milliárd eurónyi támogatáshoz juthat az ország a két rendelkezésre álló forrásból, a strukturális és a kohéziós alapokból. Magyarországra nézve ugyancsak hízelgő, hogy a fenti számítások alapján a 25 EU-tag közül, a teljes keret 7,3 százalékával hazánk lenne a regionális támogatások ötödik legnagyobb haszonélvezője.
Ellenlábasok
Egyelőre mindez persze csak elképzelés, amihez még a tagállamoknak is lesz néhány szavuk. Különösen azoknak, amelyeknek a számlát kell állniuk. Merthogy az Európai Bizottság az unión belüli nagyobb kohéziót elősegíteni hivatott pénzügyi források eddigi kedvezményezettjeire, a spanyolokra, a portugálokra és másokra is gondolt.
Így azoknak a régióknak sem engedik majd el a kezét, amelyeknek csupán azért szűnne meg a jogosultsága (a küszöbszint az EU átlagos GDP-jének 75 százaléka) a legbőségesebb strukturális támogatásokra, mert a GDP-átlagnak az új tagok belépése miatti mélyebbre süllyedése nyomán relatíve kedvezőbb helyzetbe kerülnek. A csomag súlya viszont ezáltal annyira megnő, hogy az uniós “főszponzorok” – Németországgal az élen – mindent elkövetnek majd annak megnyesegetéséért.
Nehézkes felhasználás
A kevesebb pénznél csak egy dolog okozna több fejfájást: ha végül mégsem csökkenne a keret. Ebben az esetben ugyanis viszonylag rövid idő alatt ugrásszerűen megnőne az az összeg, amit Magyarországnak értelmes célokra és a rigorózus szabályok tiszteletben tartásával el kellene költenie. “Jelenleg a 88 millió eurós éves Ispa előcsatlakozási keret lehívása is komoly erőfeszítésünkbe kerül. Ehhez képest 2007-től 1 milliárd eurót kellene tudni felhasználni, és akkor még csak a kohéziós alapról beszélünk” – hívta fel a figyelmet a várható nehézségekre egy, a témával foglalkozó brüsszeli magyar tisztviselő. Az új tagok természetesen nem verik nagydobra dilemmáikat, hiszen ezzel csak ráerősítenének arra az amúgy is széles körben elterjedt nézetre, hogy komoly bajok lesznek a pénzfelhasználó képességgel.
“Késlekedés nélkül, már most el kell kezdeni a projektek előkészítését” – hangsúlyozza egy megfigyelő, aki szerint a nagy infrastrukturális beruházásokat nem lehet az utolsó pillanatban elővarázsolni a cilinderből. A tervezés és a programozás időigényes feladat. Nem véletlen, hogy Michel Barnier biztos “szeretné” már 2005-ben lezárni a kormányközi tárgyalásokat, hogy a 2006-os évet teljes egészében a felkészülésre fordíthassák. Negatív példaként ott van az előző időszak, amikor a hosszúra nyúlt kötélhúzás miatt csak 2002-ben – két évvel a pénzügyi időszak kezdete után – indult el az érdemi munka.
