Nyomozást látunk, ám sehol egy dörzsölt felügyelő, sehol egy éles eszű virtuóza a szövevényes bűnügyeknek – csak egy kanadai ikerpár, akikre anyjuk végrendeletében egy igen szokatlan feladatot ró: keressék meg apjukat és bátyjukat a távoli Libanonban, kézbesítsék nekik a magát (életében meg nem tartott ígérete miatt botrányos módon) meztelenül, arccal a föld felé, jeltelen sírba temettető asszony utolsó üzenetét. Csakhogy az elárvult fiú és lány eddig abban a hiszemben élt, hogy apjuk meghalt a távoli, számukra teljesen ismeretlen, s még ma is veszélyes országban, harmadik testvérről pedig soha nem is hallottak.
Ez az utazás, az egyre inkább befelé, az ismeretlen s az ismertnek vélt, de egészen más oldaláról egészen másnak mutatkozó élettények irányába forduló nyomozás (amelyet a legkevésbé sem szeretnék most részletezni, mert az egymást követő, meglepő fordulatok ezúttal nem a cselekményesség külsődleges követelményét szolgálják, hanem a mű lényegét képezik) adja a film egyik síkját. A másik síkon megelevenedik az el sosem temetett, mert a napjainkban is élénk ellenségeskedéseket nagyon is meghatározó múlt. Itt a hetvenes évek közepétől fellángoló libanoni polgárháborúban a különböző felekezetek (konkrétan keresztények és – síita valamint szunnita – muszlimok) által elkövetett, ám minden esetben Istenre meg az igaz hitre hivatkozó tömeggyilkosságok közegében egy több értelemben is kitaszított nő keresi tőle – ugyancsak holmi vallási-törzsi megfontolásból – elszakított gyermekét. És vele együtt kell rádöbbenjünk, hogy a fanatizmus arca minden oldalon ugyanaz. (A manapság oly népszerű „iszlám terrorizmus” szókapcsolatot könnyedén használók figyelmébe ajánlom a képsort, amelyben Szűz Mária képével díszített géppisztolyokból nyitnak tüzet fegyvertelen civilekre, majd amikor az utolsó kisgyereket is lelőtték, felgyújtják a holttestekkel teli buszt.)
A jelenbéli és az évtizedekre visszavezető szál egy klasszikus görög dráma vonalát követve sodródik össze. Nem csak abban az értelemben, ahogy az egyre mélyebben megismert múltbéli események egy olyan szörnyű tragédiát rajzolnak ki, amely határozottan referenciaként használja görög drámákban megjelenő, mindig a világ állapotának – tudatos vagy öntudatlan – megrontását előidéző alaphelyzeteket. De abban az értelemben is: hogy végül van valódi katarzis. A dolog megértése, átvilágítása megszüli – nem azt a nyálasan és kényszeredetten korrekt viselkedést, amelyet jólneveltségből tanúsít az ember, ha valójában nem hiszi, hogy a bűn meghaladható, hanem – a magasabb értelemben vett megbocsátást.
Ajánljuk: Ez egy igazán, mély értelemben
Nem ajánljuk: Gyenge idegzetűeknek, fanatikusoknak, látens náciknak.
TPP
Incendies – színes, feliratos, kanadai filmdráma, 2010. Rendezte: Denis Villeneuve. Szereplők: Lubna Azaban (Nawal Marwan), Mélissa Désormeaux-Poulin (Jeanne Marwan), Maxim Gaudette (Simon Marwan), Rémy Girard (Lebel jegyző), Abdelghafour Elaaziz (Abu Tarek) 130 perc. Forgalmazó: Mokép-Pannónia
Hazai bemutató: szeptember 29.
