Gazdaság

Tiborczék üzleti partnere 757 millióért építhet az ÉMÁSZ-nak

A korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Zrt. partnere, a Spie Hungaria Kft. nettó 757 millió forint átalányárért építhet alállomást Oszláron az  ÉMÁSZ Hálóztai Kft.-nek. Az összeghez hozzájöhet még egy 10 százalékos tartalékkeret, amit a megrendelő biztosít. A szerződést már meg is kötötték, a munkát öt ütemben idén december hetedikéig kell befejezni. A feladatok között van mérnöki tervezés, gépi- és kézi földmunka, útépítés, szerelés, kábelfektetés is – ezekbe a munkákba hat alvállalkozót vonnak be majd.

A korábbi Elios-partner Spie tavaly nyártól is dolgozott hasonló megrendelésen, akkor 755 millió forintért építettek az Elműnek. Szintén tavaly nyáron ők lettek a befutók 5,2 milliárd forintért a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mátrai Erőmű pályázatán, ők építhetik az új naperőművet.

Így dolgoztak az Elios alá

Az Átlátszó az Elios-tenderek dokumentumait átnézve fedte fel, hogy számos cég neve újra és újra felbukkan, olyanoké, akik nagyon sokszor nyújtottak be olyan ajánlatot, amely végül alulmaradt az Elios Zrt.-vel szemben. Az összes közbeszerzést megvizsgálva az is kiderült, hogy ezzel párhuzamosan e vállalkozások közül többen Tiborcz István egykori cégének partnerei is voltak, konzorciumban nyertek az Elios Zrt.-vel közbeszerzéseket. Az Elios Zrt.-vel gyakran együtt szereplő cégek között volt a SAG Hungaria Kft. is (amelyből lett a SPIE Hungaria Kft.), és korabeli leányvállalata, a SAG Mérnökiroda Kft. Az Elios-projektekben összesen hatszor jelentek meg versenytársként, háromszor konzorciumi partnerként, egyszer alvállalkozóként.

Tavaly nyáron írtuk meg, hogy 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja az OLAF, az Európai Unió csalás elleni hivatala az Elios látványos közpénzes tarolása kapcsán. A bűnlajstromban közbeszerzési szabálytalanságok sora, az eljárások manipulálása, a résztvevők közötti összeférhetetlenség és csalás gyanúja is szerepelt.

Tiborcz-Istvan-Orban-Viktor(960x640).jpg (Array)
13 milliárdos büntetés lehet Orbán vejének üzletéből
Nem a miniszterelnöki család gyarapodását vizsgálta az unió csalás elleni hivatala, de Tiborcz István körül talált összeférhetetlenséget.

A legújabb fejlemény, hogy bár a magyar hatóságok lezárták az Elios-ügyet, és a kormány inkább be sem tette a brüsszeli pénzigénylő listába annak számláit, az Európai Bizottság nem tett le a számonkérésről. A versenypolitikai főigazgatóság ellenőrei kartellezés gyanújával rajtaütésszerű akciót hajtottak végre nemrég öt magyarországi cégnél, közülük azonban egyelőre csak az Elios neve szivárgott ki.

Az Index cikke szerint az Európai Bizottság azt gyanítja, hogy az uniós támogatások lehívásától függetlenül is jogot sértettek azok a cégek, amelyek az elmúlt tíz évben az Elios Zrt.-vel közösen nyertek közbeszerzéseket. Ha bebizonyosodik, hogy felosztották egymás között a piacot, vagy megegyeztek az árról, és ezzel torzították a versenyt, akkor jelentős büntetésekre számíthatnak. Márpedig az OLAF vizsgálati anyagában bőven akadnak összejátszásra utaló jelek:

A hatóságok lerázták az Elios-ügyet, a bíróságnak elég volt a brüsszeli gyanú
Az uniós csalás elleni hivatal hét céget nevezett meg az Elios-ügy érintettjeként, most a „versenytársakat” vizsgálják a brüsszeli ellenőrök.

Kiemelt kép: Vajda János / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik