Tech

Kisgyerekek éneklik, milyen csodás a Huawei

A kínai közösségimédia-oldalakon terjedni kezdett egy sokak szerint aranyos, szerintünk inkább meghökkentő videó, amin kisgyerekek éltetik a Huaweit táncolva, dalolva. A „Huawei Is Beautiful” című dalban a gyártó termékeiről, és arról énekelnek, hogy mekkora büszkeséget hoztak nemzetükre. A Huawei elmondása szerint ez nem egy szervezett akció volt, semmi közük a felvételhez.

A mozgóképen túl a dalszövegre is érdemes egy pillantást vetni, amiből a teljesség igénye nélkül idézünk.

Melyik telefon a legcsodálatosabb a világon?
Mindenki szerint a Huawei.
Az aksi sokáig bírja, a telefon jól néz ki.
A kínai mikrochipek a legbecsesebbek!”

A refrén pedig így hangzik:

A Huawei jó, a Huawei csodás!
A Huaweitől bölcsebb leszek.
A tanáraim azt mondják, hogy szeressem a hazámat
és a kínai telefonokat, szeressem a Huaweit!”

Egy kisebb szünet után pedig az egyik gyerkőc rappel is egy sort, ami így szól:

A Huawei dicsőséget és ragyogást hozott a nemzetnek!”

A videó rendezője, Zhou Dan a WeChaten beszélt bővebben a koncepcióról. „A gyerekek tiszta, édes hangja áldja a Huaweit és az összes kínai márkát, hogy bontsák szárnyaikat, és haladjanak a jövő, a világ felé.”

Erről eszünkbe jutott az a páratlan alkotás is, amikor egy japán lánybanda énekelt a bitcoinról:

Ezt is megértük: japán lányok éneklik, milyen csodás a bitcoin
A kriptuvaluta lányok a japán popkultúra újabb őrült húzása.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik