Nagyvilág

Ez csak a vég kezdete lehet Trump számára

Munkája végén jár az amerikai elnök gyanús ügyeit vizsgáló különleges ügyész, és bármikor leadhatja jelentését. De arra senki se számítson, hogy ezzel biztosan véget ér Donald Trump elnöksége.

Washington felbolydult az előző hét végén, miután a CNN, az NBC News és a Washington Post is arról számolt be, hogy „napokon belül”, már ezen a héten leadhatja végső jelentését Robert Mueller. Az amerikaiak már majdnem két éve várnak arra, hogy láthassák, mit talált a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozást és az azzal kapcsolatban feltárt bűncselekményeket vizsgáló különleges ügyész, aki mostanra 34 ember ellen emelt vádat, vagy érte el, hogy bűnösnek vallja magát. Köztük van Donald Trump amerikai elnök hat tanácsadója is.

Még várniuk kell. Bár a CNN az új igazságügy-miniszter terveit ismerő emberekre hivatkozva közölte, Bill Barr már ezen a héten be fogja jelenteni, hogy lezárult Mueller nyomozása, a minisztérium pénteken pontosított. A minisztérium egyik tisztségviselője előrejelezte, Mueller jelentése nem várható ezen a héten, amikor Trump Vietnamban találkozik Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel.

Mi lesz a jelentésben?

A hír, hogy a különleges ügyész végére ért a Trump elnökségét végigkísérő vizsgálatnak, felrázta az amerikai politikai életet. A demokrata politikusok gyorsan jelezték is, mindent meg fognak tenni, hogy a Trump által kinevezett igazságügyi miniszter ne tudja elásni a jelentést, és azt teljes egészében megismerhessék az amerikai választók.

A különleges ügyész munkájáról szóló szabályok értelmében Mueller nem a nyilvánosság elé fogja tárni jelentését, hanem csak az igazságügy-miniszternek küldi el. Utána a legfőbb ügyész szerepét is betöltő Barr döntheti el, hogy abból mit hoz nyilvánosságra vagy mit küld el a kongresszusnak.

Barr a kongresszusi meghallgatásán közölte, hogy a törvények adta lehetőségeken belül igyekszik a lehető legteljesebb formában közzétenni a jelentést. Hozzátéve ugyanakkor, hogy a minisztérium gyakorlatának megfelelően nem hoz nyilvánosságra „elítélő” dolgokat olyan emberekről, akik ellen nem emeltek vádat. Jogi szakértők szerint ez jelentheti az elnököt is, aki ellen a minisztérium jogértelmezése szerint nem lehet vádat emelni.

A Mueller munkáját szabályozó előírások szerint a nyomozást lezáró bizalmas jelentésében csak annyit kell közölnie, hogy ki ellen emelt és ki ellen nem emelt vádat, és azt, hogy miért. Ezen túl nincsen semmilyen formai követelmény, amit figyelembe kell vennie. Így gyakorlatilag rá van bízva, hogy milyen hosszan és milyen részletesen számol be a nyomozás eredményeiről.

Lehet, hogy csak következtetéseinek rövid összefoglalója lesz, vagy lehet akár egy könyv is

magyarázta Randall D. Eliason, a George Washington egyetem jogászprofesszora, egykori szövetségi ügyész a Voice of Americának.

A demokraták harcra készülnek

Múlt pénteken a képviselőház hat bizottságának demokrata vezetője levélben követelte Barrtól, hogy teljes egészében tegye közzé Mueller jelentését. Ha pedig lesznek részek, amiket kihagy, azokat tegye elérhetővé a kongresszusnak és az igazságügyi minisztériumnak, hogy lássák, nem próbált eltitkolni semmi fontosat.

Vasárnap pedig Adam Schiff, a hírszerzési bizottság elnöke közölte, készek jogi lépéseket tenni azért, hogy az amerikaiak elé kerüljön Mueller jelentése. A képviselő az ABC televízió műsorában kijelentette, idézést fognak benyújtani a jelentésre, behívják tanúskodni Muellert, és ha szükséges, pert indítanak, hogy nyilvánosságra kerüljön a Mueller-jelentés.

Tekintve, hogy két éve tűkön ülünk, az országban mindenkinek tudnia kell, hogy mi történt, és utána eldönthetjük, hogy merre megyünk tovább

közölte Jim Himes demokrata képviselő, a hírszerző bizottság tagja. Hasonlóan fogalmazott több republikánus politikus, köztük John Kennedy szenátor, aki szerint azért fontos, hogy a jelentés nyilvánosságra kerüljön, hogy az amerikai emberek saját maguk dönthessenek ebben a szokatlan ügyben.

Adam Schiff
Fotó: Win McNamee/Getty Images

Közben Schiff közölte, szerinte az igazságügyi minisztériumnak át kell majd adnia minden összegyűjtött bizonyítékot, még akkor is, ha nem lesz vádemelés. Ugyanis precedenst teremtettek, amikor átadták a kongresszusi vizsgálóbizottságoknak a Hillary Clinton demokrata elnökjelölt e-mailszervere kapcsán indított nyomozás során begyűjtött bizonyítékokat. Annak ellenére, hogy Clinton ellen nem emeltek vádat.

Kénytelenek lesznek ezzel a precedenssel élni, függetlenül attól, hogy a kongresszus republikánus vagy demokrata irányítás alatt áll

jelentette ki Schiff. Ugyanezt mondta az MSNBC jogi elemzője, az igazságügyi minisztérium egykori szóvivője, Matt Miller az Axiosnak. A precedensteremtés után már nincsenek jó érvek arra, miért ne kellene most is átadni a kongresszusnak, hogy mit találtak a nyomozás közben – közölte Miller.

Ez még csak a kezdet

Jogi szakértők közben arra hívták fel a figyelmet, hogy Mueller végső jelentése nem jelenti azt, hogy ezzel véget is érnek a Trump gyanús ügyeivel kapcsolatban folyó nyomozások.

Amikor Mueller leadja jelentését, senki se gondolja, hogy ezzel vége

– írta a New York Times-ban megjelent véleménycikkében Neal Katyal. A különleges ügyész munkájáról szóló szabályok egyik megalkotója a Vanity Fairnek elmondta, még „túl sok az elvarratlan szál”, hogy véglegesen lezárják a nyomozást, és „bármi is szerepel a jelentésben, nagyon valószínű, hogy a nyomozás folytatódni fog.”

A szakértők szerint több olyan bűncselekménygyanús ügyre bukkanhatott Mueller, amit a szövetségi ügyészség tovább vihet. Ott van példának Michael Cohen, Trump egykori ügyvédje, aki ellen a választásfinanszírozási törvények megsértése miatt a New York-i déli körzet ügyészei emeltek vádat.

Emellett a kongresszus is vizsgálatokat indíthat a Mueller-jelentés alapján. Úgy, mint ahogy a Richard Nixon bukásához vezető Watergate-ügynél is történt.

Mueller vizsgálata több kapcsolódó nyomozást indított el, amik közül „párat lezártak, pár még zajlik és tovább folytatódik a főügyészségen” – mondta el Renato Mariotti. Illinos állam egykori szövetségi ügyésze a Vanity Fairnak hozzátette:

Ki fog derülni, hogy a Trump-kormányzat jogi problémái nem fognak eltűnni. Ez még csak az első fejezet vége lesz.

Kiemelt kép: Alex Wong/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik