Le Brun valamikor tízéves kora körül kezdett festészetet tanulni, 15 évesen pedig már Richelieu bíborostól kapott megbízásokat. Munkái a francia barokk festészet legnagyobb hírű alkotójának, Nicolas Poussinnek is felkeltették a figyelmét, aki 1642-ben négyéves tanulmányútra vitte magával Rómába.
Hazatérése után a legnagyobb hatalmasságok látták el munkával: első fontos patrónusa Fouquet főintendáns volt, majd Richelieu utódjának, Mazarinnek a kegyeibe is beférkőzött, hogy aztán Fouquet ellenében titokban azzal a Colbert-rel szövetkezzen, aki végül előbbi helyett elfoglalta a pénzügyminiszteri széket XIV. Lajos mellett.
A Napkirályt lenyűgözte
Colbert felismerte Le Brun szervezői tehetségét, és hamarosan ő irányította a királyi festészeti és szobrászati akadémiát. Közben ontotta a képeket és freskókat is, XIV. Lajos híresen puritán ízlése ellenére is beleszeretett Le Brun monumentális stílusába, és megbízta egy Nagy Sándor-sorozat megfestésére. Ezzel aztán annyira elégedett volt a király, hogy kinevezte „a király első festőjének”, majd „minden idők legnagyobb francia művészének” titulálta.
A legdicsőbb korszak
Maradt ideje a tanításra is, az általa irányított akadémián keresztül a francia művészek egy egész generációjára gyakorolt fontos hatást. Le Brun jó érzékkel festett portrékat is, de igazán az olyan képeken szeretett dolgozni, amelyek történeteket meséltek el a rajtuk elhelyezett szimbólumokon és a szereplők testtartásán, ruháján és gesztusain keresztül.
Utolsó éveiben, Colbert halála után némileg mellőzöttnek érezte magát, bár a király továbbra is nagy becsben tartotta. Valószínűleg ez is hozzájárult egészségének megromlásához, majd 1690-es halálához. Ma már kevesen tartják minden idők legnagyobb francia művészének, de munkássága elválaszthatatlanul egybeforrt XIV. Lajos uralkodásával, és ezzel a Francia Királyság legdicsőségesebb korszakával.
Illusztráció: Wikipedia
