Belföld

Ki minden idők legidegesítőbben röhögő VV játékosa?

Nagy a verseny a Való Világ eddigi hét szériájának gondosan összeválogatott szereplői között, de mi most bemutatjuk az élmezőnyt.

Kezdjük is rögtön a legutóbbi győztessel, VV Robinnal, aki a VV7-ben mulatta át a vicces pillanatokat jellegzetes erőltetett nevetésével. Mondjuk a többiek adtak is rá okot, például amikor az erősen képzett Laci gucnit (?!) akart rendelni vacsorára.

Ahogy visszafelé megyünk az időben, úgy fokozódik a helyzet, ezért felhívjuk mindenki figyelmét, hogy a továbbiakat csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

A VV6 egyszerre két istencsapásával is megáldotta a nézőket. Izának azonnal oxigénmaszkot dobnánk, amikor meghalljuk bájos kacaját, Alexa művinek tűnő, ámde annál idegesítőbb vihogásától pedig legszívesebben kárt tennénk magunkban.

A Való Világ ötödik szériájának “jócsaja”, Seherezádé azonban mindent visz. Döbbenet, hogy a csinos külsőből, milyen nyerítés tör fel időnként. Legendás pillanataiból fel is idéznénk egyet.

Mindezek ellenpólusaként azonban meg kell, hogy emlékezzünk a Való Világ-szériák eddigi “legvidámabb” arcáról is, aki nem más, mint VV5 Annamária. Íme!

Fotó: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik