Hajh, gyerekek!…
Hajh, gyerekek, hogyha néha
Pohár mellett elmerengek,
Mind ott vagytok oldalamnál,
Kiket lelkem úgy melenget.
Fölkapom a poharamat,
Koccintanék szépen, sorba –
Magam vagyok, akkor látom
S égő könnyem hull a borba.
Nagyon szép kis társaság volt.
Egyik léhább, mint a másik.
Átgondolok minden órát
A keserű búcsuzásig…
Mennyi kacaj, mennyi tréfa
Hangzott el a kis szobában,
Nem búsultunk, fülig úsztunk
Borban, sörben, adósságban.
„Ha nincsen pénz, ád az Isten!…”
– És ilyen volt minden elvünk,
Nem gondoltunk soha arra,
Hogy a sorssal harcra keljünk.
Gazdag szívvel, víg kedéllyel
Fittyet hánytunk a világnak,
Ölelkező lelkeink tán
Nem is itt a földön jártak.
Hajh, gyerekek, jó barátok,
Oda szívem reménysége.
Tudom jól: a szép napoknak
Mindörökre vége, vége…
A baráti, kedves körből
El kell szállnom, messze szállnom,
Mi marad a drága multból?
– Fájó szív és kínos álom…
De hagyjuk ezt. Nem miközénk
Való ez a méla nóta.
Csakis azért írtam, hogy rám
Emlékezzetek meg róla.
– „Szegény Bandi” – mondjátok majd -,
„Vajon merre van az árva” –
– Fujjátok el a nótámat:
„Meghalok én nemsokára…”
