Videó

Ady Endre: Hajh, gyerekek!… – elmondja a 24.hu szerkesztősége

Száz évvel ezelőtt, 1919. január 27-én halt meg Ady Endre. Az évforduló alkalmából október 20-a óta minden nap közzétettünk egy Ady-verset, művészek és más ismert emberek előadásában. A sorozat utolsó, századik részében szerkesztőségünk tagjaival emlékezünk az egyik legnagyobb magyar költőre.

Hajh, gyerekek!…  

Hajh, gyerekek, hogyha néha 
Pohár mellett elmerengek, 
Mind ott vagytok oldalamnál, 
Kiket lelkem úgy melenget. 
Fölkapom a poharamat, 
Koccintanék szépen, sorba – 
Magam vagyok, akkor látom 
S égő könnyem hull a borba.

Nagyon szép kis társaság volt. 
Egyik léhább, mint a másik. 
Átgondolok minden órát 
A keserű búcsuzásig… 
Mennyi kacaj, mennyi tréfa 
Hangzott el a kis szobában, 
Nem búsultunk, fülig úsztunk 
Borban, sörben, adósságban.

„Ha nincsen pénz, ád az Isten!…” 
– És ilyen volt minden elvünk, 
Nem gondoltunk soha arra, 
Hogy a sorssal harcra keljünk. 
Gazdag szívvel, víg kedéllyel 
Fittyet hánytunk a világnak, 
Ölelkező lelkeink tán 
Nem is itt a földön jártak.

Hajh, gyerekek, jó barátok, 
Oda szívem reménysége. 
Tudom jól: a szép napoknak 
Mindörökre vége, vége… 
A baráti, kedves körből 
El kell szállnom, messze szállnom, 
Mi marad a drága multból? 
– Fájó szív és kínos álom…

De hagyjuk ezt. Nem miközénk 
Való ez a méla nóta. 
Csakis azért írtam, hogy rám 
Emlékezzetek meg róla. 
– „Szegény Bandi” – mondjátok majd -, 
„Vajon merre van az árva” – 
– Fujjátok el a nótámat: 
„Meghalok én nemsokára…”

A sorozat további részeit erre találja.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik