Az éppen kilencven évvel ezelőtt beadott, történelmi jelentőségű injekciót bő fél évszázados kutatói munka előzte meg, generációk dolgoztak azon, hogy a cukorbetegség ne számítson halálos kórnak.
Inzulin-készlet az 1920-as évekből
Forrás: thestar.com
Az inzulin felfedezésének első nélkülözhetetlen lépését egy Paul Langerhans nevű orvostanhallgató tette meg 1869-ben, mikor a hasnyálmirigy mikroszkóp alatti tanulmányozása során a korábbiakban le nem jegyzett, apró csomókat talált. A később Langerhans-szigeteknek „sejthalmok” pontos funkciója akkor még ismeretlen volt, az emésztést szabályozó funkció jobb megértéséhez Paul fia, Archibald Langerhans járult hozzá. Az inzulin szó maga is a latin insula szóból származik, ami szigetet jelent.
Paul Langerhans
Forrás: Wikipédia
A következő fontos felfedezés Oscar Minkowski és Joseph von Mering nevéhez köthető, akik 1889-ben egy egészséges kutyából kiműtötték a hasnyálmirigyet, hogy igazolják (vagy megcáfolják) a szerv emésztésben játszott szerepét. Napokkal a sikeres operáció után azt vették észre, hogy a legyek különösen imádják a kutya vizeletét – bevizsgálás után kiderült, hogy cukorral volt telített.
Egy további bő évtizeddel később, 1901-ben Eugene Opie volt az, aki nem csupán a hasnyálmirigyhez, hanem kifejezetten a Langerhans-szigetekhez (pontosabban azok sérüléséhez illetve pusztulásához) kapcsolta a diabétesz kialakulását.
A 20. század első másfél évtizede a Langerhans-szigetek által termelt anyag pontos azonosításával és mesterséges úton történő előállításának kísérleteivel telt – hol kutatási, hol anyagi gondok miatt, de végső soron sikertelenül.
Nicolae Paulescu
Forrás: Wikipédia
A korszakot meghatározó orvostudományi feladványt végül 1916-ban a román Nicolae Paulescu oldotta meg. Pancreinnek nevezett kivonatát sikeresen tesztelte emlősökön és még abban az évben részletesen beszámolt tudományos szaklapokban találmánya élettani hatásairól. Kísérleteit az első világháború miatt meg kellett, hogy szakítsa, azonban (a többi között antiszemita nézetei miatt) a történelem nem őt ismerte el az inzulin/pancrein atyjaként.
Frederick Grant Banting és John James Rickard Macleod (akiket az inzulinért 1923-ban Nobel-díjjal is kitüntettek) nyolc hónappal Paulescu tanulmánya után jelentették meg saját írásukat – tanulmányukat az adott történész vérmérsékletétől függően plágiumnak és az eredmények megerősítésének is nevezik. Az azonban tény, hogy az ő kutatásuk zárult emberi felhasználásra is alkalmas inzulin előállításával.
Leonard Thompson
S bár a Nobel Bizottság csak kettejüknek ítélte oda a díjat, ők azonnal megosztották azt Charles Besttel és James Collippal, akik jelentősen segítették munkájukat.
Olyannyira, hogy mikor 1922. január 11-én az injekció hatására az akkor 14 éves Leonard Thompson heves allergiás reakcióban tört ki, James Collip volt az, aki csupán 12 nap alatt olyan tisztaságúra készítette el az eredetileg túlságosan szennyezett anyagot, hogy az eredeti hatás ellenére, mégis engedélyezték a második adag beadását. A kísérlet teljes siker volt, bármilyen látható mellékhatás nélkül.
