Mobil

Újabb ország állt az amerikaiak által üldözött Huawei mellé

Egyetlen svéd távközlési szolgáltató vállalat sem kíván a nemrégiben felmerült biztonsági aggodalmak miatt lemondani a kínai Huawei Technologies mobilhálózati berendezéseinek a használatáról.

A Svenska Dagbladet (SvD) nevű svéd napilap a Telia Company, a Telenor, a Tele2 és a Tre mobil távközlési cégeket kérdezte a Huawei-jel kapcsolatban, és mint kiderül, egyiküknek sem áll szándékában a kínai céget kizárni beszállítói sorából – írja az MTI.

„A Huawei egyike azoknak a cégeknek, amelyek berendezéseket szállítottak meglévő és működő mobilhálózatunkhoz – erősítette meg az SvD megkeresésére Stefan Jäverbring, a Telenor Sweden technológiai igazgatója. A kínai céggel kapcsolatban felmerült biztonsági aggodalmakról szólva elmondta: természetesen szoros figyelemmel követik a fejleményeket, de mindig is szigorú biztonsági követelményeket alkalmaztak, és meg vannak győződve a hálózatuk integritásáról.

Ralf Bagner, a Telia sajtófőnöke is megerősítette, hogy korlátozott mértékben ugyan, de rendelkeznek Huawei berendezésekkel svédországi mobilhálózatukban. „Számítástechnikai rendszerünkhöz évek óta nem rendeltünk ugyan berendezéseket kínai beszállítótól, a Huawei azonban ezzel együtt is fontos partnerünk több más területen” – fogalmazott.

Teljes mértékben megbízunk hálózatunk működésében minden piacunkon. Hálózatunk biztonsága és integritása üzleti modellünk legfontosabb eleme és ebben sosem követtünk el hibát”

– válaszolta arra a kérdésre, mely szerint garantálható-e, hogy a Huawei hálózati berendezéseivel se legyen nagyobb a kémkedés vagy az adatokhoz való illetéktelen hozzáférés kockázata, mint az Ericsson vagy a Nokia berendezéseivel.

Így is a kínaiak lehetnek a befutók

A Tre mobilszolgáltató nem zárja ki, hogy a Huawei berendezéseit fogja választani 5G-hálózatához.

„Több potenciális beszállítóval is tárgyalunk 5G-mobilhálózatunk tervezésében, és a számunkra legkedvezőbb ajánlatot fogjuk választani mind a minőség, mind az ár tekintetében. Ami pedig beszállítóinkat illeti, mindegyiket jól bejáratott minőségellenőrzési rutinnak vetjük alá” – szögezte le az SvD-nek küldött email válaszában Per Stigenberg, a Tre technológiai igazgatója.

A Telekom aggódik a Huawei kizárása miatt
Németország nagyon nem tenné jól, ha kihagyna egy ilyen beszállítót a versenyből.

A Tele2 nem nyilatkozott 5G hálózati berendezés beszerzési terveivel kapcsolatban. „A Huawei egyike a Tele2 beszállítóinak, de versenyjogi megfontolásból nem áll szándékunkban részletekbe bocsátkozni arról, hogy kivel kívánunk együttműködni 5G hálózatunk felépítésében”.

Kenneth Fredriksen, a Huawei Sweden vezérigazgatója korábban a Svenska Dagbladet lapnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy minden alapot nélkülöznek a Huawei berendezéseivel szemben felhozott vádak.

Nincs semmi konkrétum, ami alátámaszthatná az állításokat. Nézetem szerint tisztán politikai indíttatású kampányról van szó.

– szögezte le válaszul a lap biztonsági garanciára vonatkozóan feltett kérdésére.

Az Egyesült Államok példáját követve nemrégiben világszerte számos ország zárta ki az állami és 5G-szolgáltatói beszerzési tenderekből a kínai Huawei Technologies mobil hálózati berendezésgyártó vállalatot.

A svéd távközlési cégekhez hasonlóan a napokban a Deutsche Telekom illetékese is indokolatlannak nevezte a lépést a WELT lapnak adott interjúban.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik