Az idegen arcok
Ha idegen arcokat nézek,
Arcom ijedten földre vágom:
Óh, Istenem, mennyi más arc van,
Mennyi más arc van a világon.
Mennyi borús szem néz szemembe,
Mennyi homlok sápad rám némán,
Mennyi vádló álom és rejtély,
Mennyi nagy szomoruság néz rám.
Mennyi vád terped minden arcon,
Vádja letűnt s jövő időnek,
Mint láncos rab, félve, bűnbánón,
Csak föl-fölnézve nézem őket.
Valaha minden arc magáért
Vívott egy szörnyüséges harcot
És állanak rab ellenekként
Egymással szemben most az arcok.
Már-már alig is emlékeznek,
Hogy egykor egymással csatáztak,
De ott ég minden ember-arcon
Látatlanul kudarc, gyalázat.
S minden arcot, idegen arcot,
Midőn elfog a titkos emlék,
Legalább egyszer földerítni,
Megragyogtatni be szeretnék.
