A szobrot alkotója, ifjabb Szlávics László adományozta saját egykori iskolájának. Mint lapunknak elmondta, szerette volna, ha az 1990-ban elkészült vörösrézlemez portré Janis Joplin 70. születésnapjára olyan közösségi térbe kerül, ahol mások is látják, és így emlékezhetnek életművére.
A zenekultúra részei
De hogy kerül egy zenei tagozatos magyar általános iskolába ez a 43 éve meghalt amerikai rocklegenda? – merül fel a kérdés. Elsőre tényleg meglepőnek tűnhet, hogy a VI. kerületi intézmény aulájában mostantól ott mosolyog Erkel Ferenccel szemben Joplin is, de nincs ebben semmi különös: mindketten az egyetemes zenekultúra részei.
„Mind a kettőre a zene miatt gondolunk. Ha csak annyit sikerül elérni, hogy egy-egy gyerek elolvassa, kit ábrázol ez a jókedvű, „kicsit lebegősre” formált szobor, rákeres a Youtube-on, és belehallgat a számaiba, már megérte kihelyezni az iskolába” – mondja Szlávics.
A szobrász- és éremművész a 80-as éveken kezdte el kedvenc zenészeit – például John Lennont, Jimmy Hendrixet, Bob Marley-t – portrészoborba „önteni”, a Janis 1990-ban készült el. Valóságos kis forradalom volt akkoriban szobrot készíteni ilyen (nyugati!) rockzenészekről. A portrészobrászat – mind a mai napig – egy konzervatív műfaj: leginkább hadvezérekről, nagy politikusokról, nemzeti költőkről készültek (és készülnek) szobrok.
|
A Szlávics-szobrok különös története |
|
“Többek közt Liszt Ferenc, Örkény István, Janis Joplin szobra, és vagy két tucat óraszobor keresi gondos gazdáját. Ismert alkotójuk megszabadulna tőlük, de van néhány feltétele. Kis magyar kultúrtörténet 2012-ből.” |
Féltek a lázadó zenéktől
Ráadásul ezen előadóknak nemhogy lemezeihez nem jutahatott a 80-as évek végéig egyszerűen az ember, de még fotókat sem láttunk róluk sehol. Nem igen fértek bele a szocialista embertípus képébe ezek a lázadó előadók. Félt a hatalom az ilyen típusú, minden ízében szabadságot sugárzó zenéktől – mondja Szlávics. „A Janis-szobrot is csak azért tudtam elkészíteni, mert volt egy eldugott kis fiókkönyvtárban egy zenei gyűjtemény. Ott találtam egy albumot, amiben volt egy az énekesnőről készült fotókat tartalmazó melléklet.
Manapság ugyan nem nagyon hallani Janis Joplin számait a rádiókban, de azok hatása máig meghatározza a popzenét. Nem egyszer az ő dalait dolgozzák fel mai sztárok is, még a tehetségkutató show-műsorok is visszanyúlnak az ő művészetéhez. Pedig 43 éve halott, pályafutása mindössze 7 évig tartott. Január 19-én lenne hetvenéves.
Megszépítette a zene varázsa
A szokványos megítélés szerint “jó” családban született egy Texas állambeli kisvárosban. Az iskolában kiközösítették, az egyetemen diáktársai a “legcsúnyább fiúnak” választották meg – a vörös hajú Joplint élete végéig nyomasztotta külseje, amelyet a színpadon megszépített a zene varázsa. A nyomasztó valóság elől az olvasásba és a zenébe menekült. Tinédzser korától énekelt a helybéli mulatókban, és ekkor kezdődött bensőséges és végzetes kapcsolata is az alkohollal. Különösen a fekete blues volt rá nagy hatással, “rongyosra hallgatta” a tragikus sorsú Bessie Smith és a börtönviselt Leadbelly lemezeit.
Húszévesen, 1963-ban elstoppolt a hippifővárosba, San Franciscóba, ahol a pszichedelikus zenét játszó, kommunában élő Big Brother and the Holding Company együttes énekesnője lett. Az együttessel két lemeze jelent meg, az első a banda nevét viselte, a második a Cheap Thrill címet kapta. Utóbbin hallható egyik legismertebb dala, a Piece Of My Heart.
Posztumusz lett listavezető az egyik dala
Joplin ezután szakított a kritika által (jogosan) szapult, szerényebb zenei képességekkel felvértezett együttessel, és saját nevén, a Kozmic Blues Band kíséretével adott ki albumot. A lemez zeneileg csiszoltabb volt, de kicsit erőltetettnek hatott – sikertelennek mégsem nevezhető, hiszen ezen szerepel a Joplin védjegyévé vált Try. Az énekesnő szakmailag még képes volt megújulni, de egyre mélyebbre sodródott a drog, az alkohol és a balul sikerült kapcsolatok örvényében. Utoljára 1970. augusztus 12-én lépett fel nyilvánosan, néhány nappal később még részt vett igen kínos hangulatú érettségi találkozóján.
1970 szeptemberében vette fel negyedik, Pearl című albumát, amelyen a kíséretet a Full Tilt Boogie Band szolgáltatta. A korong érett, különböző stílusokba kalandozó, magas színvonalú muzsikát tartalmazott, különösen a kíséret nélkül előadott Mercedes Benz és Joplin hattyúdala, a Me and Bobby McGee maradt emlékezetes. Ez volt az utolsó szám, amelyet felvett, s ez lett egyetlen – már posztumusz – listavezető dala. Az album is csak halála után látott napvilágot, a korongon a Buried Alive in the Blues csak instrumentális változatban hallható: az énekszólamot 1970. október 4-én kellett volna rögzíteni, aznap, amikor Joplint holtan találták szállodai szobájában.
Örökségét barátai elitták
Sodró lendületű, de szétforgácsolt életét egy részegen belőtt, túlméretezett heroinadag zárta le. Hamvait kívánsága szerint a tengerbe szórták, az utána maradt pénzt pedig – nem volt sok – barátai egy partin elitták.
Joplin mottója az „élj gyorsan, szeress keményen és halj meg fiatalon” volt; gyertyát két végén égető, önpusztító életmódja szükségszerűen vezetett a korai véghez. A színpadon és azon kívül is újraírta a férfiak dominálta rockzenében a nőkre vonatkozó szabályokat. A szabad szerelmet hirdette, sűrűn váltogatta partnereit, drogozott és ivott, nem egyszer fellépés közben is meghúzta a whiskys üveget.
A bluest olyan őszintén, szenvedélyesen és sodró erővel énekelte, mint előtte és talán utána senki – ő azt mondta, hogy “a színpadon 25 ezer emberrel szeretkezem, aztán egyedül megyek haza”.
