Tech

Gyerekpornó miatt tiltották le a közösségi oldalt

Aki járt már valaha Tumblr-en, az tudja, hogy cifrábbnál cifrább tartalmakat lehet rajta találni, de azért az alapvető tabukat az oldal és az app is ki szokta szűrni. Az Apple azonban nem így találta: gyerekpornó miatt eltávolította a közösségi oldal applikációját az App Store-ból, és arról sincs hír, hogy meddig marad majd ez így.

Aki most keresné a Tumblr applikációját iOS-ra, az ne tegye: az Apple ugyanis elérhetetlenné tette egy időre, méghozzá azért, mert a program képtelen volt kiszűrni a gyerekpornós tartalmakat. Mivel az appot nagyon hirtelen vették le a felületről, a download.com pedig gyorsan ki is derítette, miért: egy darab tartalom akadt fenn az Apple rostáján, ami már csak azért is komoly dolog, mert minden, gyerekpornográfiával kapcsolatos ügyet a bűnüldözésnek is jelenteni kell.

Először senki nem tudta, mi történt, míg a Tumblr meg nem szólalt az ügyben: a download.com-nak elmondták, hogy nagyon komolyan veszik a szűrést minden ilyen tartalomra,

de egy tartalom átcsúszott a rendszerükön, ezért bojkottálja őket az Apple.

A Tumblr rendszere ugyanis úgy működik, hogy az ismert tartalmakat és ahhoz hasonlóakat blokkolja, de ami nincs az ipari adatbázisukban, az át tud surranni a szűrőkön. Valószínűleg most is ez történt. A problémás kontentet végül egy rutinellenőrzés során szűrték ki.

„Azonnal leszedtük a tartalmat” – írta a Tumblr a közleményében. „Ezek kiszűrése minden hasonló platform számára nagy kihívás.”

A Tumblr nem először kerül bajba az explicit tartalmai miatt: Indonéziában is tiltották már be pár napra, és Dél-Koreában többször szerették volna jobban szigorítani a megjelenő kontent szabályozását, eddig sikertelenül.

Az Apple azt nyilatkozta, hogy az applikáció újralistázása prioritás a Store számára, de azt még nem tudta megmondani, hogy erre mikor fog sor kerülni. Azok, akik korábban letöltötték már, hozzájuthatnak, és Google Play-ben is változatlanul fenn van, csak az új felhasználóknak kell várniuk kicsit a használatra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik