Pedig sok szereplőt mozgat, több, egymással érintkező eseményszálat sodor együvé a film író-rendező-zeneszerzője, a „B Plan”-ként népszerű Ben Drew. Van itt drogfüggő prostituált, börtönviselt maffiózó, s a külvárosi utca jellegzetes kiskirályai, akik néhány évvel az árvaház és néhány hónappal, héttel, nappal a korai, erőszakos halál között próbálnak kisebb stiklikből, dílerkedésből túlélni. Egy kamasz, aki hamar eljut a haver elárulásától a rettegve, de mégis kivitelezett gyilkolásig (egyik véletlen áldozatát, a modellkarrierben reménykedő, szerencsétlen kis libát előző nap még ágyba vitte volna), hogy aztán az ő kurta, ám értelmetlen életére is egy fejlövés tegyen rövid úton pontot.
Úgy sorjáznak a klipszerűen előadott élethelyzetek, sorstöredékek, mint a rap elhadart beszólásai, s ez kétségtelenül hatásos, ütős. Ám, ahogy a nevezett poptermék is roppant fárasztóvá válik egy idő után, mivel egy kicsit távolabbról szemlélve nyilvánvalóvá válnak keménykedő, tutifrankót a hallgató képébe erőszakoló laposságai (ennél modorosabb, a külsőségekkel ennyit foglalkozó könnyűzenei irányzat a disco és a glam-rock óta nem volt), úgy a film is önismétlővé válik, és nem igazán tart sehova. Csak jönnek egyre újabb és újabb szörnyűségek a társadalom peremére szorult emberekről, látjuk a természetessé vált bűnözést, az önpusztító életmódot, követjük az elrontott életű, s egyedüli perspektívájukat mások életének megrontásában látó szereplőket, és kicsit idegesít, ahogy a résztvevők gyerekkorára utaló VHS-felvételek szánkba rágják a „lám, mivé lesz, akit elhagynak” túlontúl kézenfekvő tanulságát. Már-már a „kinek volt nyomorúságosabb gyerekkora” tematikájú, ismert Monty Python-jelenet kezd kibontakozni, amikor végül csak fordulatot vesz a film – egy elhagyott csecsemő váratlanul előhozza az embert az erőszakos véglényként viselkedő szereplőkből –, ám a zárlat az égő házból gyermekmentés közben halálos balesetet szenvedő rosszfiúval, hát, elég szentimentális.
Ezzel együtt sem nem értéktelen, sem nem élvezhetetlen a film. Bár a forgatókönyv népnevelői célzatossága komoly tehertétel, a rendezés határozottan tehetséges. Nem mentes a közhelyektől (a gyorsított felvételek mértéktelen használata, droghasználat tipikus megjelenítése), de kreatívan emeli be a mindenütt jelenlevő biztonsági kamerák vagy a mobiltelefonok által rögzített képeket, bátran és hatásosan él egy-egy jelenet különböző nézőpontokból történő megmutatásának eszközével (amelynek következtében új értelmet nyernek korábban látott szituációk, tettek). A legjobbak azonban az egyes szereplők előéletét, történetét összefoglaló, a filmen belül elhelyezett klipek. A Bertolt Brecht-drámák nézőket közvetlenül megszólító songjaihoz hasonlóak az itt alkalmazott rapballadák, amelyek képileg is a legtömörebbek, legkifejezőbbek.
Ajánljuk: rap-, különösen B Plan-rajongóknak, külvárosos, rosszfiús, bazmegolós filmek kedvelőinek.
Nem ajánljuk: azoknak, akiket nem kifejezetten a fent említettek vonzanak.
TPP
ill Manors – színes, feliratos angol filmdráma, 2012. Rendezte: Ben Drew. Szereplők: Riz Ahmed (Aaron), Ed Skrein (Ed), Natalie Press (Katya), Anouska Mond (Michelle), Lee Allen (Chris), Keef Coggins (Kirby), Danielle Brent (Jo). 121 perc. Forgalmazó: Mozinet
Hazai bemutató: április 18.
