Sport lineup

Fejek fognak hullani Amerika kedvenceinél

A nem túl acélos, de legalább masszív Tenessee Titans és a fél házat (jövő évi első körös draftpicket) egy megbízhatatlan elkapóra (Amari Cooper) költő Dallas Cowboys játsztotta az NFL kilencedik játékhetének zárómérkőzését.

Dallasban az első naptól fogva követelik a vezetőedző, Jason Garrett fejét, és ez a meccs sem segített neki, hogy megtartsa az állását. Noha a meccset jól kezdte a csapata, a második félidőben pontot sem szerzett hazai pályán a Cowboys, ezt pedig nehéz lesz megmagyaráznia.

Pedig a csapatnál ott van a futósztár, Ezekiel Elliott, illetve a két éve a semmiből berobbanó Dak Prescott, de amíg előzőnek egy sérülés miatt tizedelet fallal kell megküzdenie, addig utóbbi egyszerűen szörnyen játszik.

Ha Amerika Csapatánál, Dallasban eljön (végre) a rezsimváltás, még az is előfordulhat, hogy a nemrég még nagykedvenc, Tony Romót visszavonultató Prescottnak sem lesz maradása.

A Titansnél pedig az egész szezonban kritizált Marcus Mariota megemberelte magát, és megmutatta, hogy nem érdemes még leírni sem őt, sem a rájátszásért küzdő csapatát.

Összefoglaló:

Eredmények, NFL, 9. játékhét:

Dallas Cowboys-Tenessee Titans 14-28
New Orleans Saints-Los Angeles Rams 45-35
New England Patriots-Green Bay Packers 31-17
Denver Broncos-Houston Texans 17-19
Seattle Seahawks-Los Angeles Chargers 17-25
Buffalo Bills-Chicago Bears 9-41
Cleveland Browns-Kansas City Chiefs 21-37
Miami Dolphins-New York Jets 13-6
Minnesota Vikings-Detroit Lions 24-9
Washington Redskins-Atlanta Falcons 14-38
Carolina Panthers-Tampa Bay Buccaneers 42-28
Baltimore Ravens-Pittsburgh Steelers 16-23
San Francisco 49ers-Oakland Raiders 34-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik