Tech

Arcuk buktathatja le a bűnözőket utazás közben

Az Egyesült Államokban már most tesztelik néhány reptéren a különböző biometrikus ellenőrző módszereket, és arcfelismerő szoftverrel monitorozták már a nem amerikai állampolgárokat is, most azonban ezt a megoldást szélesebb körben is kiterjeszthetik. A Közlekedésbiztonsági Igazgatóság most kiadott egy pontos útmutatót arról, mire kell számítani a továbbiakban.

2015 óta használnak arcfelismerő szoftvereket az amerikai reptereken, de eddig csak a nemzetközi járatok nem amerikai utasaira figyeltek a szkennelésnél. A Közlekedésbiztonsági Igazgatóság (Transportation Security Administration, TSA) most bejelentette: lépésről lépésre be akarja vezetni a módszert az amerikai állampolgárokra is, méghozzá minden egyes reptér esetében. A rendszert Biometric Pathway-nek fogják hívni, és a TSA most bővebben fel is vázolta, hogyan akarja szélesebb körben bevezetni.

Az atlantai Hartsfield-Jackson Nemzetközi Repülőtér elsőbbségi soraiban már most is sok helyen ujjlenyomatolvasót használnak, amely meggyorsítja a haladást, és egyszerűbbé teszi az ellenőrzést is. Nemsokára a Delta Air Lines is biometrikus terminált nyit ugyanezen a reptéren, ami arcfelismerő rendszert fog használni, és

automatizálja az utasfelvételt, a csomagleadást és a személyiségi adatok ellenőrzését is.

repülés (repülés, )
A TSA a repülést szeretné gyorsabbá és biztonságosabbá tenni – fotó: Shutterstock

A TSA kifejtette, hogy a kereskedelmi repülést igénybe vevők száma egyre csak növekszik, ezért szükség van olyan módszerekre, amelyek automatizálják és felgyorsítják az intézkedéseket. Azt is remélik, hogy előbb-utóbb nem lesz szükség a kézbe vehető, fizikai formában megjelenő személyazonosítási dokumentumokra, mint például a személyi igazolványra vagy az útlevélre.

Persze a fejlesztések fontos kérdéseket is felvetettek, többek között azt, hogy mennyire lesz nyilvános az arcfelismerő algoritmus működése, valamint hogy hogyan lehet biztosítani, hogy ne éljenek vissza az adatokkal. Egyelőre a TSA erre nem adott egyértelmű választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik