Kultúra

Megmarad a József Attila Színház társulata

Mégis elállt a főváros attól a szándékától, hogy új hasznosítási pályázatot ír ki a színház épületére.

A hírt Csomós Miklós főpolgármester-helyettes is megerősítette. A színház vezetésére igazgatói pályázatot írnak ki – olvasható Méhes László közleményében, amelyet a színházigazgató a 7ora7 színházi portálon tett közzé.

A társulatos forma fenntartása a József Attila Színház megmaradásának garanciája, amelynek érdekében ő januárban felajánlotta lemondását a színház igazgatói posztjáról Tarlós István főpolgármesternek – írja Méhes László, aki hozzáteszi azt is, hogy március végén egy gazdaságilag és szakmailag sikeres nyolc hónapos időszak után úgy távozik a színház éléről, hogy az előző időszakból örökölt adósság kétharmadát sikerült visszafizetni, és a jegybevételt 30 százalékkal megnövelni.

Méhes László megköszönte a színházi szakmai szervezeteknek, a Magyar Színházi Társaságnak, a Teátrumi Társaságnak, a MASZK Országos Színészegyesületnek, a Fővárosi Színigazgatók Egyesületének, hogy szakmai érvekkel segítettek meggyőzni a főváros vezetését, hogy álljon el a hasznosítási pályázat szándékától. Méhes egyúttal megköszönte a társulat tagjainak, hogy a mögöttük álló rendkívül bizonytalan egy hónapban kiemelkedően magas színvonalon folytatták a munkát, a nézőknek pedig, hogy az előadásokra telt házat produkáltak, és így álltak ki az 55 éves József Attila Színház megmaradása mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik